Versünnep 2009 Kazinczy és Radnóti tiszteletére

Irodalom

(MTI) - Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnökének tájékoztatása szerint az ötödik alkalommal meghirdetett versenyt két kategóriában írták ki: hazai és határon túl élő színművészek és előadóművészek, valamint színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatói részére.

 
A vállalkozó kedvűek három művel nevezhetnek: egy verssel, illetve prózával vagy egy Kazinczy Ferenc-művel, illetve értekező próza részlettel; egy Radnóti Miklós-verssel, versfordítással vagy prózával; valamint egy kortárs magyar költő versével. A nevezett művek egyenként nem haladhatják meg az öt perc mondási időt.
 
A volt köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma fővédnökségével zajló megmérettetésre február 16-ig lehet jelentkezni. Az elődöntőket februárban és márciusban tartják különböző magyarországi és határon túli helyszíneken, a középdöntőt április 4-én és 5-én rendezik Balatonfüreden, a döntőt pedig április 17-én Szabadkáról élőben közvetíti a Duna Televízió.
 
A Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező vezette zsűri fődíjként a színművészek és előadóművészek kategóriájában egy 500 kötetből álló könyvtárat, az egyetemisták kategóriájában pedig egy 300 kötetből álló könyvtárat, továbbá - mindkét kategóriában - több nagy értékű pénzjutalmat, képzőművészeti alkotást és ajándéktárgyat ítél oda.
   
A hagyományoknak megfelelően a nézők az idén is szavazhatnak, s így közönségdíjat is kiosztanak.