Vettem/ Kaptam III.

Irodalom

Könyvet kapni élvezet. Én speciel venni is szeretek, az egy harmadik típusú élvezet, ami a mostani Könyvhéten elmaradt. Amit kaptam, szépen összehordtam és egymásra raktam, majd nagyfiam univerzális centijével megmértem: 168 cm. A ghánai labdarúgók átlagos magassága. Hurrá, megvan a mániám, a legkisebb közös többszörös - Ghánában is szeretik a focit, ott ráadásul még tudnak is, és akik űzik, azok pont olyan magasak, mint az én új könyveim. Kell ennél több? Kellhet, de az már a franciák átlagmagassága lenne, ők meg csak francia irodalmat olvasnak, ahogy hallom. Az ő bajuk.

Most vallani fogok. Töredelmesen, ebben erős vagyok. Nem azt, hogy még egyiket sem olvastam végig, azt úgyis tudja, akire tartozik, így focivébé és harminckét celziusz idején. Másvalami bánt. Történt, hogy még a könyvfesztivál megnyitóján körülnéztem, kezeket szorongattam, figyeltem az arcok színét, a szemek fényét, a kezek remegését és azt találtam mondani nyilvánosan, hogy iszonyú állapotban leledzenek a magyar írók, nagy hullás lesz, ha betör a nyár. Télen nem múlt el hónap, tavasszal nem múlt el hét, most meg már naponta olvassuk a híreket, legújabban Domokos Mátyás, Osztovits Levente. Mindig abból van a baj, ha olvas az ember...A foci mennyire más! Milyen jó lenne mondjuk Bella Pistának, Somlyónak végtisztesség helyett piros lapot adni, és egy meccses eltiltás után ismét a kezdőcsapatban kaphatnának helyet...

...amiket úgysem tudtam volna megvenni.

Annál nagyobb öröm írni róluk. Kaiser Ottó Határtalan irodalom című képeskönyve tényleg hiányt, bántó hiányt pótló szellemi nagyvállalkozás. Huszonöt író Kolozsvártól Rómáig, Pozsonytól Párizsig és tovább. Emlékezetes fotók, precízen felrajzolt, rövid portrék, és nagy tisztesség, hogy lesz folytatás. Az első könyv aperitíf, a második már misszió: a magyar literatúra határokon átizzó oszthatatlanságának és töredékes teljességének beígért számbavétele.

 

Várkonyi Nándor életműkiadásának tizedik kötete a Széphalom Könyvműhely vezetője, Mezey Katalin jóvoltából került a könyvtáramba. Ez is misszió: 7000 oldalnyi kéziratot gondozni és kiadni néhány év alatt; le a kalappal. Ezúttal a Hamvas-életmű magasságaihoz fogható filosz-pálya tanulmányaiból adnak közre hármat. Már látom, hogy el fogom olvasni. A magyar katonaköltőkről ill. a Petőfi-ikonográfiát taglaló írásokat biztosan.
Etimológiai szótár. Felidézem magamban, a nyolcvanas évek elején vagyunk, nyelvtörténeti szigorlatra készülök Benkő Loránd akadémikus-professzorhoz. Buzgón lapozgatom a háromkötetes TESz-t, az általa szerkesztett történeti-etimológiai szótárt. Nagytestű ez a mostani is, a filológiai alaposságáról és szakmai hozzáértéséről ismertté vált Tinta Kiadó új vállalkozása, de egykötetes, jóval kezelhetőbb, közérthetőbb, mondanám felhasználóbarát.
Nem vettem volna meg Miklós Tibor Musical! című szubjektív műfajtörténeti kalauzát sem. Viszont jó volt olvasni azokról a darabokról, amelyeket mások unszolására én is láttam színházban vagy tévében. Profi munka: a személyes elragadtatottság és a musical történet objektív tényei nemcsak kvízjátékokra élesített elmék számára forgatható haszonnal.
Megint egy album! De már hányadik?! A Szentélyek Izraelben azért is keltette fel a figyelmemet, mert a korábbi hasonló típusú fotóalbumokkal ellentétben azt tematizálja, amin a turista szeme hajlamos átsiklani: a Szentföldön szép számmal fellelhető keresztény templomépítészet kevéssé ismert emlékhelyeit. A fotós jó érzékkel becsukta "zsidó" szemét, és amit kinyitott, azzal mi jártunk jól.

 

Magyar Irodalmi Herbáriumot sem vennék ennyi pénzért. De benne vagyok, két egész sorral, ezért hát tiszteletpéldány járt... Amióta a Tihanyi alapítólevélben az a bizonyos körtefa említtetik, azóta gyarapszik honi literatúránk kis növényhatározója. Addig locsolgatták az ötletgazdák a Petőfi Irodalmi Múzeumban tavaly rendezett azonos című kiállítás anyagát, míg nem lett belőle.

...amiket úgyis megvettem volna.

 
A verseskötetek. Húsz éve járom a könyvesboltokat, antikváriumokat és verseskönyveket veszek. Több helyen csak miattam rendelnek ilyesmit. Amióta van a Parnasszus, kapom őket, egyre többet és többet. De tudom, hogy ősszel megint elindulok és veszek néhányat. A szokás nagy úr, és ahogy kedvens teniszedzőm mondja: Így jambikus a világ... Nézem a könyvecskék cím- és hátlapját. Elöl is költő, hátul is költő. Költő ír költőről azoknak, akik maguk is költők szeretnének lenni, nem olvasók. Kiss Judit Ágnes, közkedvelt Jucánk első könyvét a faron Várady Szabolcs ajánlja. Kicsit pipa vagyok, hogy nem a Parnasszus Könyvek soraiban jelent meg, de a barátság erősebb. Ezért hát megkockáztatom: az év legjobb első kötetét tartom a kezemben. G. István Laciért Ferencz Győző, Krusovszky Dénesért Kemény István, Lázár Balázsért Bertók László, Végh Attiláért Vasadi Péter áll jót. Így jambikus a világ. Végh Attila ráadásul duplázott: Li mester könyve remek írás, helyére kéne már tenni ezt a kitűnő írót, gondolom magamban. Egy világcsúcsról is illik beszámolnom: nem hinném, hogy van még széles e világon költő Határ Győzőn kívül, aki 92 évesen új versekkel jelentkezik...Ez a Plasztikzacskó. Isten áldjon meg, amiért vagy, Győző bátyám. Pakolom tovább a versesköteteket, van még belőlük bőven. Csokonai Attila hosszú hallgatás után, Deák László hosszú hallgatás helyett, azután Nyilas Atilla válogatott versei, meg a nem csak német fordítóként elsőrangú Báthori Csaba, a fiatal és képességes Képes Gábor, az újvidéki Harkai Vass Éva, a nagyszalontai Magyari Barna, vagy a mindjárt szonettkoszorúval dobbantó Udvardy Balázs. A történeti hűséghez tartozik, hogy az új Parnasszus Könyvekről most nem írok, nem beszélek. Talán megteszi később más. Ha már jambikus a világ...
 

Ja, és a szépprózákról, az 56-os könyvekről és más lokális nyalánkságokról szintén nem. Nincs hozzájuk karakterem. És hagynék az élvezetekből másnak is.