Ritkán lehetünk tanúi olyan kellemes kezdeményezésnek, mint amilyen a Budapesti Kamaraszínház, a Francia Intézet, a Cartaphilus Könyvkiadó, a Café Vian és a Le Jardin de Paris étterem közreműködésével december 8-12-ig megvalósult Vian-hét. Persze e sorok írója lelkes Boris Vian-rajongói minőségében nem is mondhat mást - ám ettől eltekintve is színes, és ami a legfontosabb, Vian szellemét a lehetőségekhez mérten a ma mindennapjaihoz idomító programsorral várták és várják az érdeklődőket.
Akik ismerik és szeretik Viant, feltehetően boldogan veszik tudomásul, hogy egy kicsit mindenki megbolondul a viani gőzben, amely ezt a néhány napot körüllengi. Akik pedig nem annyira mozognak otthonosan ennek az abszurditásban és fekete humorban határt nem ismerő zenész-festő-matematikus-írónak a világában, azok is kénytelenek legalább egy félmosolyt elereszteni például a Le Jardin de Paris kifejezetten erre az alkalomra összeállított Vian-menüjének ételneveit hallva. Az "Ananásszal fullasztott angolnából készült pástétom tésztakosárkában, mérsékelten sznob szarvasgombával illatosítva", vagy a "Pianoctail" az író egészen kivételes regényének, a Tajtékos napoknak lecsapódásaként kerül az étterem vendégeinek asztalára. A sokak által a világ legszebb szerelmesregényeként aposztrofált regény "intenzív befolyásoltsága alatt" készült menü ötletgazdája Perger Mária, a Műszaki Egyetem Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszékének koordinációs igazgatója, aki azzal az instrukcióval adta oda a francia étterem séfjének az említett regényt, hogy tekintse azt receptkönyvnek. Azt hiszem, itt egészen új vonatkozásai tárulnak fel a konyhaművészet kifejezésnek.
A remek művein túl botrányairól, pereiről elhíresült művész éppen 50 évvel ezelőtt, igencsak hozzá illő módon hagyta el e világot: a Köpök a sírotokra című regényéből készült film előzetes vetítésén annyira felháborodott, hogy káromkodások közepette szívrohamot kapott. Ahogy az Alexandra Irodalmi Kávéházban megrendezett beszélgetésen Vinkó József műfordító, dramaturg, újságíró rámutatott, a fiatal korától szívritmuszavarral küzdő Vian pusztán napi 4-5 órát aludt, mivel kiszámolta, hogy így olyan, mintha 80 évig élne. Élete versenyfutás volt az idővel: míg saját nevén kiadott műveit fanyalogva fogadták és csekély példányszámban vásárolták, addig álnéven megjelent - fordításként feltüntetett - ponyvái óriási sikert hoztak.
Takács M. József, a Cartaphilus Könyvkiadó főszerkesztője, a kiadó Vian-életműsorozatának szerkesztője szerint Boris Vian az örök lázadó, anarchista, egy sehova sem sorolható alkotó, akivel a fiatalok könnyen tudnak azonosulni. A Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában december 12-én este mutatják be Vian Mindenkit megnyúzunk című "hazafiatlan félkatonai bohózatát", amely a rendező Kiss Csabát bevallása szerint először kifejezetten bosszantotta. Jó ideig nem is talált rajta fogást, hónapokig "a sötétben tapogatózott", míg végül rátalált a mű - és így az előadás - nyitjára.
A darab tulajdonképpeni tragikus hőse az apa, aki éppen a normandiai partraszállás hajnalára időzíti lánya és náci katona barátja esküvőjét. A lónyúzó apa ezzel mutatja fel saját véleményét, "az értelmetlenségig menő civil dac" mintaképévé válik. A rendező minden abszurditása és groteszksége ellenére csodálatos líraként aposztrofálja a darabot, a Budapesti Kamaraszínház előadásában német katonát alakító Szűcs Péter Pál pedig úgy fogalmaz: a mű humorában szabad, igazságában erős. Elmondása szerint a folyamatos váltások nem teszik lehetővé a hagyományos értelemben vett azonosulást - ám Boris Viant ismerve ezt nem is várhatta el szereplőitől. A negyvenes évek végén igencsak nagy port kavart darab így egyszerre tolmácsolja egy vérbeli kritikus, zenész, író, egy gondolkodtatva nevettető a világról, háborúról alkotott véleményét és idézi meg azt a szellemet, amely talán még a mai Budapestet is képes valamiféle furcsa dőlésszögben kimozdítani megszokott pozíciójából.
