Vickó Árpád kapta a Vajdasági Művelődési Intézet díját

Irodalom

(MTI) - "Folyton arra törekedtem, hogy azokat a műveket fordítsam le, amelyek véleményem szerint be tudnak kerülni a szerb irodalom vérkeringésébe és be tudnak valahogy férkőzni a szerb irodalmi tendenciák közé" - nyilatkozta a műfordító a Magyar Szó című vajdasági napilap csütörtöki számában. Vickó Árpád a múlt héten vette át Zentán a Vajdasági Művelődési Intézet 2010. évi elismerését a multikulturalizmus és az interkulturalizmus terén kifejtett tevékenységéért.
    

Az elmúlt évtizedekben Vickó Árpád szerbre fordította Örkény István, Konrád György, valamint Végel László és Kiss János filozófus műveit, és Esterházy Péter kötetei közül immár hatot. Szerb Antalnak két alkotása olvasható szerbül Vickó Árpád fordításában, míg Kertész Imrétől egy, a Kaddis.
    
Terveiről szólva a délvidéki magyar műfordító elmondta a Magyar Szónak, hogy régóta szeretné szerbre fordítani Ottlik Géza Iskola a határon című regényét és Nádas Péter Emlékiratok című könyvét.