Visegrádon táborozik a Fiatal Írók Szövetsége

Irodalom

 

(MTI) A 12. alkalommal megrendezendő tábor az idén a fiatal magyar irodalmárok "első Kárpát-medencei találkozója" szeretne lenni ? írják a szervezők.

 
A táborban tapasztalt pályatársak műhelycsoportokban segítik a fiatal alkotókat: a prózaműhelyt N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész mentorálja; a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész vezeti; a műfordítók műhelyvezetője pedig Elekes Dóra műfordító, szerkesztő lesz.
  
Esténként Tóth Krisztina író-költő, Szilágyi István író és Spiró György író lesz a beszélgetések vendége, valamint hazai irodalmi folyóiratok is bemutatkoznak kerekasztal-beszélgetéseken. 
  
A táborban is megrendezik az úgynevezett "kritikustusát", amely a FISZ kritikai beszélgetéssorozata. Ez alkalommal a tusa tárgya két olyan könyv lesz, amely a FISZ gondozásában jelent meg: Izsó Zita Tengerlakó című verseskötete és Falvai Mátyás Gépindák című novelláskönyve.
  
Esténként nyitott felolvasásokat tartanak, csütörtökön az Ambroozia.hu webfolyóirat szerkesztői és szerzői gárdája mutatkozik be, szombat este a FISZ Fényírás című programsorozatának folytatásaként "irodalmi szövegeket feldolgozó fényinstallációval feldobott buli" zárja a napot.
  
A péntek a születésnapokról szól ? olvasható a közleményben. A tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájáról Király Zoltán, László Noémi és Karácsonyi Zsolt beszélgetnek. 
  
A FISZ ősszel ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját: az alapítók, a régi és jelenlegi elnökök, Bednanics Gábor, Bengi László és L. Simon László beszélnek majd a szervezet korai éveiről. A születésnapon hirdetik ki a FISZ alkotói pályázatának eredményét is.
 
A szervezők kiemelték: a táborba bármely fiatal vagy pályakezdő alkotó, irodalomkedvelő, szakmabeli jelentkezhet a FISZ blogján (www.fiatalirok.blog.hu) található jelentkezési lap kitöltésével.