Nyilván gyökerei révén döntött amellett, hogy első könyve a magyar 56-os forradalom köré szerveződjön, habár a korszakot nem rég kezdték kutatni az országban. Milyen visszhangot keltett a könyv Írországban?
Kedvezően fogadták a könyvet, főleg azért, mert addig keveset lehetett tudni az ideérkezett magyarokról. Valójában igen nehezen kutatható témáról van szó, kevés információt találtam azokról az emberekről, akiket meghívtak az országba, majd ott a menekülttáborokban éltek, meghaltak, vagy onnan egy másik országba költöztek. Az pedig, hogy a könyvben ? és ahogy a valóságban is ? a magyarok kritikusan állnak az írországi helyzethez, azt tükrözte, amit általában az írek gondoltak abban az időben: közülük ugyanis ezrek hagyták el akkoriban az országot, azok között pedig, akik itt maradtak, széles körben terjedt az illúzióvesztettség.
Napjainkban egyébként ezt az 1956 körüli időszakot tartják Írország legrosszabb periódusának. Egy bukott ország voltunk, melyben elbukott az ír nacionalizmus is. Csupán 1956 után döntött új gazdaságpolitikai irányvonal mellett Írország, mely támogatta a beruházások fellendülését az 1960-as években. Annak ellenére azonban, hogy a könyv negatív folyamatokat taglal, igazsághűnek ítélte az abban foglaltakat az olvasóközönsége.
Mennyiben fikció, és mennyiben valóság a könyv?
Amennyire csak lehetett, tartottam magam a valósághoz. Például minden, a magyaroknak az ír földön három évre helyet biztosító táborral kapcsolatos részlet igaz volt: az öreg kunyhók, az éhségsztrájk, és azok a különböző írországi kalandok, utazások ? amiket a magyarok tettek a tábor körül ? is valós történeteken alapultak, melyeket a korszak újságcikkeiből vettem. Csupán az ÁVO-s ügynök felbukkanása került drámai okok miatt a szövegbe ? a jelenséget valójában egy brit táborból jelentették. Igaz volt az is, hogy többen a kilátástalanságtól menekülve Argentínába utaztak tovább, és az is, hogy az ír kormány nem támogatta a menekültek üzleti törekvéseit. Újságcikkek és a kormány archívuma segített a részetek felderítésében.
Igen nagy kutatómunka áll a könyv mögött. Meddig írta a könyvet?
A kutatással együtt három évet vett igénybe a történet feldolgozása, megírása. A legnehezebb a Magyarországon történtek megírása volt, az ötvenhatos eseményekről korlátozott számban álltak ugyanis rendelkezésemre szakirodalmak.
Sok szó esik a könyvben az ír és a magyar mentalitásról. Ma milyen alapvető különbségeket lát a két nép habitusa között?
Most, hogy az IMF és az EU kontrollja alatt áll az ország, ismét bukott állam látszatát kelti, tele depressziós emberekkel, akik gyűlölik a vezetőiket, és kilátástalanságban élnek. Kiegészül ez még azzal, hogy az írek természetes állapota a depresszió és a mások sikerének irigylése. Az írek nem ismerik a sikert, a magyarok viszont igen ? az 1860-as évektől az Első Világháborúig tartó időszakban (amely az ír nacionalizmust is inspirálta) Magyarország felfuttatta saját birodalmát, nagyfokú önállóságra tett szert, szárnyalt a gazdaság, ami véleményem szerint azóta is hatással van a magyarokra: egyre-egyre többet várnak el maguktól. Mi ezzel szemben egy száz éve rosszul igazgatott kis ország vagyunk, amely mellett semmit sem várunk el politikusainktól, a gazdasági válság miatt pedig magunkat hibáztatjuk. Összegezve: Dublinban SOHA nem tüntetnek majd ezrek úgy, ahogy azt 56-ban tették Budapesten. Az ír egy passzív nemzet, akik engedelmeskednek a vezetőiknek, közben abban a tévhitben élnek, hogy ők lázadó típusúak. A negatív életszemléletet, a lemondásokkal teli életet jelzi az ír mondás is: ?Tele vagyunk szarral?. (We are full of shit ? a szerk.)
A könyvben taglalt magyar-ír konfliktus annak is köszönhető, hogy abban két értékrend találkozik. Lesarkítva a történetet, nyilván nehezen jönnek ki a magyarok kalandvágyóbb, mobilisabb tagjai az elvándorlás helyett mindenáron a hazában boldogulni kívánó írekkel. Miért éppen az elvándorlás témájával kívánt foglalkozni első könyvében?
A könyv megírásának idejében sok külföldi telepedett le, és élt elégedetten az országban. Ami engem akkor a könyv megírására ösztönzött, egyrészt az, hogy a magyarok voltak az első nagyobb népcsoport, melynek tagjai menekültként Írországba érkeztek, és felfordulást keltettek. Nagymamám, nagypapám és az édesanyám is az ?56-ban Írországba menekülők között volt. Másrészt 1956-ban egy 1916-os forradalmi pillanat 40 éves évfordulóját akarta megünnepelni Írország, meg akartuk mutatni a világnak, hogy Írország egy nagy nemzet, mely segíthet másokon. A megtévesztés keveredett a büszkeséggel és az elbukott nacionalizmus tudatával ? érdekesnek találtam ezért ezt az időszakot. A könyv központi problémáját az adja, hogy Írország nem merte bevallani magának: elbukott, és hogy az országba csábítással valóban félrevezették a magyarokat. (Ausztriában azt ígérték a magyaroknak, csupán átmenetileg tartózkodnak majd Írországban, ahonnan pár nap múlva Kanadába vagy az Egyesült Államokba költözhetnek tovább letelepedés céljából. Valójában azonban erről szó sem volt, Írországban kellett úgy munkát találniuk, hogy még az íreknek sem jutott elég munkahely ? a szerk.) Miközben a menekültek a dicsőséges Nyugatra akartak menni, fakunyhókat kaptak a vidéki jellegű Írországban.
Ha megkérdeznék tőlem, hogy örülök-e Sándor argentin utazásának, nem tudom, mit mondanék. Ön mit tett volna Sándor helyében? Eljött volna Magyarországról, és ha igen, akkor Írországból is továbbállt volna?
Azt hiszen, Sándor a lehető legjobban cselekedett. Ahogy sok írnek, Sándornak sem volt más választása, mint elhagyni az országot. Egy átlagos embernek akartam őt beállítani ? a nagyapámhoz hasonlónak, aki ugyan Írországba jött, később Angliában dolgozott orvosként. Azt hiszem, a helyében én a lehető leggyorsabban igyekeztem volna otthagyni az országot. A könyvben egy történet is arról tanúskodik, hogy sokan többet remélnek Írországtól, mint az nyújtani tud. Egy menekült számolt be arról, hogy amikor az első reggel felébredt, és meglátta a mezőket, azt gondolta, az ország annyira fejlett, hogy gyárakat a föld alá telepítették. Ha az életkörülmények azóta jelentősen javultak is, még ma is emberek ezrei hagyják el évente az országot. Jelenleg Írországban igen nehezen alapozható meg az élet.
Van még olyan magyarországi téma, mellyel szeretne a jövőben foglalkozni?
Éppen befejeztem azt a könyvemet, amelyet Robert Capa és még néhány magyar fotós inspirált. A kötet szintén Magyarország elhagyásáról szól, ezúttal azonban a szereplők Franciaországba és Spanyolországba vándorolnak ki az 1930-as években. Tulajdonképpen a magyar fotósok előtt tisztelgek ezzel. Személyes kötődésem pedig a témához, hogy édesapám is fotós, továbbá kevesen tudnak arról Magyarország határain túl, hogy a magyar fotósoknak mekkora szerepük van a művészeti ág alakulásában.
A most megjelent könyvről további információ a L'Harmattan Kiadó oldalán olvasható.
(Forrás: Kultúra.hu)
