Albert Gábor az irodalom csaknem minden műfajában figyelemre méltót alkotott, írt cselekményes novellát, jelképes kisregényt, sűrű szövésű tudatregényt és fölfedező erejű szociográfiát is. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű volt, tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ.
Albert Gábor 1929. október 30-án született Egyházasharasztiban, elemi iskoláit Sámodon, majd Sellyén, középiskolai tanulmányait a kőszegi Hunyadi Mátyás Katonai Nevelőintézetben és a pécsi gróf Széchenyi István Állami Gimnáziumban végezte. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán tanult tovább, de járt a pécsi Pedagógiai Főiskolára, a budapesti Református Teológiai Akadémiára és a pécsi Jogtudományi Egyetemre is. Végül az ELTE-n szerzett magyar nyelv és irodalom szakon tanári és könyvtárosi képesítést. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1954-től 1964-ig dolgozott, ez idő alatt jelent meg D. Szemző Piroskával és Vizkelety Andrással közös szerkesztésében Schiller Magyarországon című bibliográfiai kötetük. Marek Zsuzsannával ? írói nevén Albert Zsuzsával ? 1954-ben kötött házasságot, aki a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának irodalmi szerkesztője volt.
Albert Gábor első, nyomtatásban megjelent munkáját 1955-ben Németh László Galileijéről írta. Első élményeit, tájszavait az Ormánságból, szülőhelyéről hozta, latinos műveltségéből fakadóan gyakran idézett klasszikus és antik szerzőket. Az akkoriban alakuló MTA Zenetudományi Intézet munkatársaként 1964-től az intézet könyvtári és dokumentációs osztályát vezette harminc éven át. A hatvanas években rendszeresen publikált tanulmányt, kritikát és főleg novellákat pécsi és budapesti folyóiratokban. Első szépirodalmi munkáját, novelláit 1966-ban adta ki Albérleti szobák címen a Szépirodalmi Könyvkiadó. A hetvenes évek végén szerződést kötött a Magyarország felfedezése című sorozat egyik szociográfiájának a megírására. A több éves könyvtári kutatásnak és terepmunkának eredménye az 1983-ban megjelent Emelt fővel című kötet lett, amelyben a magyar szociográfiai irodalom klasszikusainak szellemében a 20. századi magyar történelem legfontosabb, a nemzet életét meghatározó kérdéseit vette számba.
Albert Gábor 1986-ban elnyerte a Művészeti Alap Irodalmi Díját, azonban az 1986-os írószövetségi közgyűlésen a Kádári diktatúrát bíráló beszéde miatt egy ideig nem jelenhettek meg könyvei. Tőkéczki Lászlóval 1989-ben közösen megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek elnöksége mellett titkári teendőit is ellátta; 1991-ben az Új Magyarország című napilap alapító főszerkesztője lett, 1989 és 1994 között pedig a Magyar Írószövetség Arany János Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Főszerkesztője volt továbbá az Új Magyar Híreknek és a Magyarok Világlapjának is, 1989-től a Magyar Írószövetség választmányának, majd elnökségének tagja, ahogy a Százak Tanácsa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) társadalmi szervezete is tagjai közé választotta. A Magyar Írószövetség örökös tagja 2010-től, 2011-től pedig a MMA rendes tagja lett.
Éveken keresztül foglalkozott az 1848-?49-es emigráció történetével, különösen Szemere Bertalan tevékenységével. E munkából számos kiadványa jelent meg. Műveiben az egyetemes, a teljes, a látható és azon túli valóság megragadására törekedett. Nagy erővel, nyelvi gazdagsággal alkotta meg a század modern eszmeiségével lírai és filozófiai töltésű írásait, amelyekben hol a történet gazdagsága, hol a gondolat a domináns elem.
Munkásságát József Attila-díjjal, a Magyar Érdemrend lovag-, majd tisztikeresztjével ismerték el, 2015-ben Kossuth-díjat kapott; 2003-ban Péterfy Vilmos-díjjal, 2003-ban Arany János-díjjal, tavaly pedig Berzsenyi Dániel-díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el.
MTI
Fotó: mma.hu
