Elvágyódó nőkről Szolnokon

Irodalom

Az immár bő évtizedes múltra visszatekintő Eső című irodalmi folyóirat évek óta rendez Szolnokon olyan előadássorozatokat, amelyek egy-egy nagy téma köré szerveződve, neves írók, költők, irodalmárok segítségével, érdekes irodalmi témákat és kérdéseket járnak körbe. Ezeknek a rendezvényeknek az egyik legnagyobb értéke, hogy a kortárs irodalom meghatározó alakjai fordulnak meg a Tisza parti városban, akik a legtöbb esetben középiskolás diákokkal külön is találkoznak. Az idei sorozatnak, ami a Szövegek beszélgetése címet kapta a Verseghy Ferenc Városi Könyvtár ad otthont, támogatói pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA).

 

A január 30-án indult sorozat első vendége Szigeti Csaba irodalomtörténész volt, aki Darvasi László Jaufre Rudel című írása kapcsán a Lehetséges történelem egyik példája címmel tartott előadást. Néhány héttel ezelőtt Turczi István írót, költőt, műfordítót, a Parnasszus című folyóirat szerkesztőjét látták vendégül a szervezők, aki A költészet nincs egyedül címet választotta témája címéül.


kosztolanyi_250x250.png
Kosztolányi Dezső

A március 7-én, csütörtökön délután 4-kor kezdődő előadást Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus tartja Megáll-e a vonat végre? címmel. A Móricz-ösztöndíjas, Bárka-díjjal, 2010-ben pedig Artisjus Irodalmi Díjjal kitüntetett fiatal kutató ezúttal az elvágyódó nőkről beszél Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Parti Nagy Lajos művei alapján.

 

A sorozat összeállítója és moderátora Jenei Gyula, az Eső című, negyedévente megjelenő folyóirat szerkesztője, a szolnoki irodalmi és kulturális élet meghatározó alakja.

 

(Forrás:Kultúra.hu)

(Fotó: moly.hu)