Az Európa Könyvkiadó kiemelt kötetei

Irodalom

Az Európa Könyvkiadó 2013-ban az elmúlt évekhez hasonlóan az értékes külföldi szépirodalomra és a magyar irodalmi élet kiemelkedő szerzőire fekteti a hangsúlyt. A következő félévben megjelenő kötetek között megtalálhatók nagy sikerű sorozatok folytatásai, a kortárs európai irodalom izgalmas alakjai, és az Európánál már megszokott magyar szerzők mellett 2013-tól Háy János is az Európa Könyvkiadó szerzője lesz.
 
Gabriela Adameşteanu Futó viszony című regénye a kortárs román irodalom újabb kiemelkedő alkotása. A regény a kommunista Romániában játszódik, egy szerelmi történetet mesél el, amelyben a lehallgatással, besúgással teli kornak köszönhetően minél közelebb kerülnek egymáshoz a szereplők, annál jobban elbizonytalanodnak nemcsak saját személyüket illetően, hanem a másik kitárulkozásával kapcsolatban is. Folytatódik David Baldacci sorozata, ezúttal A hatodik című regényében köszönthetik újra az olvasók az Órajáték, a Tizedmásodperc, az Agytröszt és Az elnök családja hőseit, akiknek eddigi legfélelmetesebb kalandját izgulhatják végig.
 
Háy János Mélygarázs című könyve a tervek szerint 2013 áprilisában, a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelenik meg. A regény három ember ? egy férfi és két nő ? különálló és közös sorsáról szól. ?A Mélygarázs egyben korkritika: számvetés azzal, ahogy élünk, szembesítés képzeteinkkel és tévképzeteinkkel? ? fogalmazott készülő könyvéről a szerző. Konrád György 2013. április 2-án lesz 80 éves. Születésnapja alkalmából jelenik meg az Európa Könyvkiadó gondozásában a Vendégkönyv. Tűnődések a szabadságról című kötet, amely új és régi, átszerkesztett, újragondolt esszéket tartalmaz. ?Miért Vendégkönyv? Az olvasóval kölcsönösen vendégül látjuk egymást.? ? írja a szerző a könyv előszavában. Az Európa Könyvkiadó folytatja Vámos Miklós életműsorozatát is. Ezúttal két korábbi regény, a Ha én Bródy volnék és a Teniszezz velem! jelenik meg egy közös kötetben, Húrok címen, új, a sorozatba illeszkedő borítóval. A könyvet a kiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon tervezi bemutatni.
 
 
Jože Hradil kiválóan ismeri és hosszú évtizedek óta fordítja szlovénre irodalmunk nagyjainak műveit. Ezúttal szerzőként mutatkozik be. Regénye, a Képek arcok nélkül egy családregény, saját életének regénye, amelyben hitelesen jeleníti meg felmenői mellett önmagát is. Az Európa Könyvkiadó újra kiadja Robert Musil főművét, A tulajdonságok nélküli embert. Ezt a regénykolosszust hasonlították már Joyce Ulysses-éhez és Proust Az eltűnt idő nyomában című regényéhez is. A regény kísérletező, esszéizáló hangneme miatt nem alkalmi kikapcsolódásra szolgáló olvasmány, hanem esetleg hónapokra-évekre szóló, újra meg újra megkísértő szellemi kaland.
 
Viktor Pelevin S. N. U. F. F. című scifije egy posztapokaliptikus világba kalauzolja el az olvasót. A történet középpontjában egy ember, egy guminő és egy ork között szövődő szerelmi háromszög áll. Pelevin ezúttal is áradó fantáziával teremt meg egy világot, amely lehetővé teszi, hogy abszurd filozófiai gondolatait újabb megvilágításban tárja elénk, s azt is, hogy egy nagyszerű sztorin keresztül tűnődjön el azon: mi a szerelem? Mi az élet? Mi az ember?
 
(Forrás: Európa Könyvkiadó)
(Fotó: like-me.blog.hu)