Az Őszi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon Ön is szerepel. A fő téma a ?leljük-e honunk a hazában? kérdése. Ön leli honját a hazában?
Hát, őszintén szólva egyre többször fordul elő velem, hogy ?szertenézek, s nem lelém?. A fesztiválnak viszont van egy Hölderlintől származó mottója is: ?So käm' auch ich zur Heimat?. Nála tehát inkább egy vágyképről, nem pedig egy ilyen-olyan érzésekkel megélt állapotról van szó. Márpedig mi itt és most abban a fura helyzetben vagyunk, hogy immáron több mint két évtizede egyre kétségbeesettebben vágyakozunk valamire, ami tulajdonképp a miénk. Ami ?meglett?, ?megvan?, mégis valahogy egyre kevésbé érezzük a magunkénak. Nekem igazából az az érzésem, hogy ezeket a fontos és bizonyos értelemben kikerülhetetlen kérdéseket épp húsz évvel ezelőtt kellett volna feltennünk magunknak. Ha akkor, ?azon melegében? őszintén és érdemben elgondolkozunk azon, hogy mit is kellene tennünk ahhoz, hogy mindnyájan, de tényleg egytől egyig mindannyian otthon érezzük magunkat ebben a hazában, akkor most nem itt tartanánk. De persze nyilván jobb későn, mint soha.
Nemrég a Magvető kiadó gondozásában megjelent egy kötet, mely az utóbbi évek közéleti verseit gyűjti össze, címe Édes hazám. Mennyire van létjogosultsága napjainkban a közéleti költészetnek?
Én ?68-ban születtem és a magam részéről körülbelül mostanra ?nőttem fel a feladathoz?. Nem a dolgok megoldásához persze, inkább csak ahhoz, hogy többé-kevésbé meg tudjam fogalmazni a magam kérdéseit. Góg és Magóg annak idején engem is éppúgy hidegen hagyott, mint ?a sír, hol nemzet süllyed el?, de a Kádár korszaknak nyilván jól felfogott érdeke fűződött hozzá, hogy ezt a témát még véletlenül se tekinthessük saját, személyes ügyünknek. Aztán jött a váratlan meglepetés, a megilletődött öröm, aztán a csalódások sorozata és végül a teljes döbbenet. Egyvalami viszont mostanra egész biztosan kiderült: az a haza, amit csinálunk belőle. És ez számomra pont annyira rémisztő gondolat, mint amennyire lelkesítő.
(Forrás: Kultúra.hu)
(Fotó: moly.hu)
