Indul az ötödik tanév az Íróiskolában

Irodalom

?A félévenként 64 órás, akkreditált képzést 2008-ban indította a Magyar Írószövetség, részben tehetséggondozási, részben utánpótlás-nevelési céllal.? ? mondta Szentmártoni János, a szervezet elnöke, egyben az iskola egyik oktatója. ?Az előző évfolyamunk júniusban végzett, így az alapítás óta mintegy ötvenen tanultak az iskolánkban. Többjüket már publikáló kollégaként is üdvözölhetjük.?
 
Az Íróiskolában nemcsak az íráskészség fejlesztésére fektetnek hangsúlyt, de az íráshoz nélkülözhetetlen háttértudásra és alapműveltségre is. Mivel az 1945 utáni irodalomról a középiskolákban még mindig kevés szó esik, így az Íróiskolába járók ebben a témában is alaposabb ismeretekre tehetnek szert. A Magyar Írószövetség Íróiskolájának másik különlegessége, hogy az irodalom klasszikusait kortárs magyar írók és költők tolmácsolásában ismerhetik meg a hallgatók. Az elmúlt évben Vasy Géza, Tornai József és Iancu Laura is tartott ilyen előadást, de az iskola vendége volt többek között Jókai Anna és Kányádi Sándor is.
 

kep-szoveg.jpg
Ötödik tanévére várja a jelentkezőket a Magyar Írószövetség 2008-ban indított Íróiskolája.
 
?A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy huszonöt éves hallgatónk éppúgy van, mint nyugdíjas korú. Egyetemista, szárnyait próbálgató író, gyakorló újságíró és pedagógus is koptatta már az Íróiskola padjait. Nemcsak azoknak ajánljuk, akik a fiókjuknak vagy már a nyilvánosságnak írnak, és csupán az íráskészségüket szeretnék fejleszteni, de várjuk olyanok jelentkezését is, akik az íráshoz nélkülözhetetlen háttértudást, alapműveltséget is el szeretnék sajátítani.? ? tette hozzá Szentmártoni János.
 
A majdani hallgatóknak egyébként hetente két hétköznap esti és havonta egy szombat délelőtti elfoglaltsággal kell számolniuk. Az előadásokat a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában tartják majd. Jelentkezni a www.iroszovetseg.hu honlapról letölthető nyomtatványok kitöltésével lehet.
 
(Forrás: Magyar Írószövetség)
(Fotó: Írószövetség.hu)