Az internet kihívásaira adnának választ a könyvtárak

Irodalom

konyvtar-02
Fotó: mezogazdasagimuzeum.hu

"A könyvtáraknak missziójuk van, hiszen az internet korában is szükség van az értő olvasásra, harcolni kell a digitális analfabetizmus ellen" - jelentette ki az MKE elnöke a Szabad tudásáramlás, egyenlő hozzáférés - Könyvtárak az európai állampolgárokért címmel szervezett vándorgyűlés előtti tájékoztatón.

Szavai szerint fontos a tudástartalom közvetítése, mert nem tudjuk megfelelően használni a világhálón szerzett tudást. A könyvtárosok szerepe is megváltozott: nemcsak könyveket kölcsönöznek, hanem szolgáltatnak is - mutatott rá.

A könyvtárak szociális szerepéről szólva Bakos Klára kijelentette: az intézmények jelentős szerepet játszanak a felzárkóztatásban.

Habis László, Eger polgármestere úgy fogalmazott, hogy a városnak kitűnő, patinás könyvtárai vannak, amelyek jövőbe mutató szakmai munkát végeznek. "Eger iskolaváros, célunk, hogy az olvasás a fiatalok életének részévé váljon" - tette hozzá a polgármester.

Fehér Miklósnak, az MKE főtitkárának tájékoztatása szerint a vándorgyűlésen tizenkét szekcióban folyik majd a munka, szó lesz a 2014-2020 közötti ciklus stratégiai céljairól is. Mint elmondta, nem különálló, párhuzamos, hanem a kormányzati elképzelésekhez illeszkedő, azzal együttműködő, az erőforrásokat hatékonyan felhasználó stratégiára van szükség.

A mintegy 2400 tagot számláló, 78 éves MKE 45. vándorgyűlésére csaknem 700-an regisztráltak az ország minden részéből, de határon túlról is érkeztek vendégek. A délutáni megnyitón köszöntőt mond Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

MTI