Jól startolt a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál

Irodalom

 
A fesztiválindító sajtótájékoztatón Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke kiemelte: az eddigi legszínesebb programot viszi színre a Kaleidoszkóp a keleti megyeszékhelyen. Esténként számos kuriózummal találkozhat a néző: a képernyőről ismert sztárok mutatkoznak be eddig kevésbé ismert oldalukról, hazai és határon túli társulatok hozzák el sok száz kilométerről darabjaikat, míg a délelőtti és a délutáni produkciók nem pusztán színházi előadások és koncertek, hanem a Nemzeti Alaptantervben is rögzített tananyag színpadi változatai, amelyek mind a diákok, mind a pedagógusok számára sokat segíthetnek. Mindemellett az ideérkező fellépők és vendégek megismerhetik a szinte páratlan léptékben fejlődő várost, ami számukra is különleges alkalom.
 
Tasnádi Csaba színházigazgató elmondta: megtiszteltetés a Móricz Zsigmond Színház számára, hogy a rangos, Közép-Európa szerte egyedülálló seregszemlének az intézmény ad otthont. Mivel a nyíregyházi művészek és a társulat is több kategóriában végzett az élen az elmúlt években, két Kaleidoszkóp-díjat is besöpörtek, most itt az alkalom, hogy a város lássa, milyen színvonalas és komoly előadásokkal szállnak versenybe idén is. Örömmel konstatálta, hogy jó néhány előadásra pár nap alatt elfogytak a jegyek, mi több, a Kávészünet zenekar az egyik gimnáziumban külön koncertet is ad a VersFesztivál keretében, mert a pótszékek sem voltak elegendőek, annyian jöttek. Ugyanakkor több intézmény egyáltalán nem mutatott érdeklődést a költészet oktatást is segítő színházi szemléjén, holott ez vissza nem térő lehetőség a tananyag vizuális megjelenésében.
 
 
Jászai Menyhért, Nyíregyháza oktatásért is felelős alpolgármestere személyes kapcsolatáról is beszélt a verssel, a költészettel, és külön kérte az általános és a középiskolák vezetőit, a tanárokat, pedagógusokat, tegyék lehetővé az iskolák, a diákcsoportok számára, hogy a fesztivál előadásait láthassák. Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Wiegmann Alfréd, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője hangsúlyozta: hivatásos és nem hivatásos társulatok, előadók, zenekarok, filmesek és versmondók százai érkeznek az ország minden pontjáról, mi több, a határon túlról Erdélyből, a Szilágyságból, a Vajdaságból és a Felvidékről. A seregszemle keretében lehetőségük van a tapasztalatcserére, a szakmai továbbfejlődésre, és egy hét alatt igazi alkotóközösséget tudnak teremteni.
 
A sajtótájékoztatón fellépett a Kávészünet zenekar és Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, aki szinte kezdetektől fogva része a VersFesztiválnak.
 
(Forrás, fotó: Magyar Versmondók Egyesülete)