Az elmúlt évben is szerepelt a könyvvásár Magyar Standján. Milyen szakmai hozadéka lehet egy magyar író számára Lipcsében bemutatkozni?
Segít a saját munkáinkat sokkal szélesebb kontextusba helyezni, és ennek az írás szempontjából is van hozadéka a közkeletű vélekedéssel ellentétben szerintem egyáltalán nem nyomasztó meglátni, micsoda irodalmi termése van egyes éveknek; jóval inkább serkentő hatású. Arról nem is beszélve, hogy a lipcsei fogadtatás igazán nagyszerű: tavaly például annyi olvasó gyűlt össze a Laurynas Katkusszal közös felolvasásunkra, amennyi hazai viszonylatban is csak ritkán. Jóleső érzés volt.
Idén mely könyvekkel érkezik, mivel fogadja az odalátogató külföldieket?
Tavaly jelent meg ? az Edition Solitude gondozásában ? a 2007-es novelláskötetem (Nagyapám tudott repülni) német fordítása Mein Grossvater konnte fliegen címmel, Kalász Orsolya és Monika Rinck kitűnő tolmácsolásában. Nagy Ildikó Noémival lépünk fel, akinek egészen friss az Oh Bumerang című kötete.
Egy korábbi interjújában úgy nyilatkozott ?a történetek elfogytak, csókolom, megírták helyettünk?. Az Ön hitvallása szerint milyen feladatot ruház az íróra az, hogy nem a történetmesélés kerül a középpontba?
Azon vagyok, hogy az intertextuális játszadozást fő jellemvonásként magán hordozó korszakomat lezárjam, és történetek írására koncentráljak. Van egy elég eredetinek tűnő ötletem, azzal birkózom már néhány éve, és novellákat is írok. Jó történetet jól elmesélni: a legszebb kihívások közül való. Remélem, sikerült eddig párszor, és még néhányszor fog is.
Az ars poetica tehát útközben változhat. Mely írók hatását érzi leginkább a saját művein?
Engedjen meg egy félig vicces választ: Nagy Koppány Zsoltét. Saját korábbi könyveimre előszeretettel hivatkozom, és megdicsérni sem röstellem őket az újabb munkáimban. Ebből érdekes dolgok születnek. Remélem azonban, hogy az általam olvasott több ezer könyv kvintesszenciája mind ott munkál valahol a sajátjaimban: az irodalom egy mozgásban lévő, folyton keveredő és egymásra ható, csodálatos univerzum, szeretek benne lubickolni.
Regényeiben eredetiség, újdonság tapasztalható a műfaj kapcsán, amely már a címben megjelenik: mint a ?regénykedés? vagy az ?emlékezünk? (Jozefát úr, avagy a regénykedés, Amelyben Ekler Ágostra emlékezünk ? a szerk.). Miért érzi szükségesnek ezeket az újításokat? Az elmesélt történetek mellett a műfajokat is ?elhasználták? már?
Nem, a műfajokat nem lehet elhasználni, újakat viszont próbálhatunk kitalálni. A műfajteremtés nálam játék: kíváncsi vagyok, sikerül-e megírni. A hagyományos műfajok szakmai követelményeinek, úgy vélem, eleget tettem, de írtam már hollywoodi novellát a kötelező csavarokkal, verset, kritikakritikát, ?regénykedést? és ?emlékezünköt? is. Az a jó ebben, hogy magam jelölhetem ki a játszótér határait, és azon belül mindent megtehetek. Ebből a szempontból a műfaji besorolási kényszert másodlagosnak tartom
Nem kell vala megvénülnöd 2.0 című regényéről már 2010-ben hallhattunk, akkor még dolgozott a kéziraton. Mikorra várhatjuk a mű megjelenését?
A regény első két kéziratát rituálisan ? de kellő számú biztonsági másolatot készítve róla ? megsemmisítettem. Most írom újra harmadszor, teljesen más nézőpontból és szerkezeti megfontolások mentén. Egyelőre jól haladok, az utópisztikus univerzum kezd összeállni. Persze, lehet még belőle fogpiszkáló.
Széles-Horváth Anna
