A szótár bemutatásakor elmondta, hogy személyes indítékai is voltak a szótár összeállításához.
Igen, egy kis faluban töltöttem nagyszüleimnél Nógrád megyében, Cserháthalápon a nyári és a téli iskolai szüneteket az 1960-as években. Meghatódottan gondolok vissza nagyszüleim küzdelmes mindennapjaira és palócos kiejtésére. Ma is fülemben csengenek nagyanyámnak a sarampó, garád, bonc szavai, melyek a kerti kiskaput, a kerítést és a combot jelentették. Nem is tudom, az ott élő emberek ismerik-e még ezeket a szavakat?
A rádió, a televízió hatására az elmúlt években szinte eltűnt a magyar tájegységek szóhasználata közötti különbség.
Sajnos igazat kell adnom Önnek. Néhány szó azért tartja magát, miskolci feleségemtől tanultam a makuka és a troszka szavakat, amelyek a szotyolának és a vörös salaknak a megnevezései még ma is szülőhelyén. Kétségtelen, hogy nagy kiegyenlítődés megy végbe nyelünkben mind a hangtan, mind a szókincs területén. Ez a nyelvünk szürkülése, szegényedése.
Miért létezhettek egyáltalán tájszavak? Miért nem ugyanúgy hívják, nevezik meg a magyar nyelvterületen ugyanazon a dolgokat, cselekedeteket?
A nyelv elsődleges feladata ? divatos szóval ? a kommunikáció. A régi világban az emberek többsége egy kis területen élte le az egész életét. Soha nem beszélt tán távoli emberekkel, elég volt, ha a falubeli vagy a szomszéd falubeliekkel megértették egymást. Bizonyos fokú bezártságban ezért alakulhatott ki például a gyógynövények sok-sok népi neve. Ezért lehet a denevérnek is számtalan megnevezése pl: bőregér, bőrmadár, hajlopó, szárnyasegér. Volt, aki felvetette, és ezt igazolta is a tudomány, hogy azoknak a dolgoknak, terményeknek, melyeket országos vásárra vittek, kevesebb tájnyelvi megfelelője van, hiszen az országos nagy vásárokon távoli vidékek lakói találkoztak, és ha üzletet akartak kötni, hát ugyanazokat a szavakat kellett használniuk. Mint tudjuk, a gyógynövényeket nem vitték nagy vásárokra, és nem a denevérekről folyt a beszéd a sokadalomban.
A reformkor magyar nyelvújítói tán tízezer szót is alkottak. Kazinczyék egyik kedvelt szóalkotási módja volt, hogy a köznyelvbe tájszavakat emeltek be. Így váltak országosan ismertté a betyár, burgonya, hullám, idom, bútor szavak. Az Ön szótárárának célja szintén nyelvújítás?
Csak áttételesen. Hiszen a Kis magyar tájszótár szép számmal tartalmazza a mára már eltűnt hagyományos paraszti gazdálkodás és világ tárgyainak, tevékenységeinek a nevét. Ezeken nincs mit újítani. Pl. abronica annak a vízhordó rúdnak a neve, amelynek két végére akasztják a vödröket. A mai beszélő számára pedig az ismeretlen léhel ige, ami a valamikori kenderfeldolgozással kapcsolatos, pontosabban a kender fésülését jelentette. Azonban a szótár szavainak másik része alkalmas szókincsbővítésre, hiszen miért ne mondhatnánk időnkét arra, aki a jégen csúszkál azt, hogy sinkózik. A kövér, lusta ember jellemzésére pedig néha a temhe szót is használhatnánk beszédünk színesítésére.
Milyen előzményei vannak ennek a szótárnak?
A magyar tájnyelvnek három nagy szótára jelent meg ez ideig. Egyik a reformkor végén, 1838-ban, majd két kötetben a 19. század végen egy gyűjtemény. És 1960 és 2010 között öt kötetben látott napvilágot az Új magyar tájszótár. Ezek mellett a 20. században közel félszáz kisebb regionális kötetben leltározták a helyi tájnyelv szókincsét szorgos gyűjtők.
Azt gondolná az ember, hogy akkor már újabb tájszógyűjteményekre nem is volt szükség.
Gondolhatja az ember, de rosszul gondolja. Minden szótár fontos, mert segítségével pontosabban megismerjük hatalmas szókincsünk építőkockáit, a szavakat. A Kis magyar tájszótár jellemzője, hogy közel két tucat korábban megjelent kis tájszótár anyaga összeszerkesztve, együtt található meg benne. A feldolgozott tájszótárakat úgy választottuk meg, hogy lefedjék a Kárpát-medencei magyar nyelvterület jelentős részét. Szótárunk jelzi is, hogy egy-egy szó honnan származik.
Említsen meg néhány olyan szót, amely nagy területen volt elterjedve!
Ilyen szavak pl. a firhang, gang, pemet, früstök, jussol.
A gang, a früstök, a jussol szavakról sejtem, hogy mit jelentenek. De mi a pemet?
A pemet a kemence tisztítására használatos seprű volt.
A Kis magyar tájszótár alcíme: 5800 népies és tájnyelvi szó magyarázata. Mi a különbség a népies szó és a tájszó között? Illetve sok vagy kevés szó az 5800?
A népies szavakat széles körben, országosan használták, míg a tájszavakat a magyar nyelvterületnek csak egy kisebb részén, egy-egy táján. A szótár 5800 szava vállaltan egy szubjektív válogatás eredménye. Ha figyelembe vesszük, hogy napjaink átlagos beszélőjének aktív szókincse csupán pár ezer, akkor jelentősnek mondható ez a szám. Igen örülnék, ha minél többen, akár csak néhány tucat új szóval gyarapítanák szókincsüket ennek az új szótárnak a segítségével.
Kölcsey Parainesiséből rémlik egy sor számomra: ,,Teljes birtokában lenni a nyelvnek, melyet a nép beszél: ez az első s elengedhetetlen feltétel.??
Ez a mondat is jelzi, hogy a reformnemzedék tagjainak milyen jelentős volt a magyar nyelv ügye. A Kis magyar tájszótár összeállításával azt szerettem volna elérni, hogy korunk embere is rádöbbenjen, ma is fontos anyanyelvünk. Hiszen a magyar nyelv a legnagyobb hungarikum. Ez a szótár vállaltan népszerűsítő munka. Lapozgatásra, olvasgatásra ajánlom.
Kosztolányi írja: a szótár lapozgatásánál nincs csodálatosabb dolog.
Mikor szótárról beszélünk, majdnem mindig kétnyelvű szótárakra gondolunk. Pedig a TINTA Könyvkiadó szótárszerkesztőségében az elmúlt évtizedben olyan egynyelvű szótárak készültek, melyek lapozgatása, olvasgatása során a bennük magyarázott szavak segítségével a régmúlt, mára letűnt világ embereinek mindennapjaiba, örömeibe és bánataiba pillanthatunk be. A tájszavak a régi világot a történelemkönyveknél pontosabban tárják elénk.
(Forrás: Tinta Kiadó)
