Párbeszéd L. Simon László verseiről a Rózsavölgyi Szalonban

Irodalom

A Rózsavölgyi Szalon Pár-Beszéd ? zenével és irodalommal című beszélgetéssorozat október 31-i vendége L.Simon László volt. Az est középpontjában a kultúráért felelős államtitkár Japán hajtás című verseskötete állt, melyből Rátóti Zoltán szavalt, a zenei élményt pedig Fülei Balázs zongoraművész szolgáltatta, aki Dubrovay László műveiből játszott.
 
A 2008-ban megjelent, két szakmai díjjal is jutalmazott Japán hajtás verseskötetét ? melyet a címmel azonos elnevezésű könyvészeti technikával készítettek ? tekinti mestermunkájának L. Simon László kultúráért felelős államtitkár. A Rózsavölgyi Szalonban tartott irodalmi esten kiderült ugyanis, hogy nemcsak a könyv tördelését, de borítójának megtervezését is maga készítette. A kötet érdekessége, hogy nem mindennapi módon ötvözi az irodalmat és a fotográfiát. A könyvészeti technika révén ugyanis két, visszahajtott lap között leshetjük meg a ?paraván mögé rejtett? képeket. Többszörös ? ahogy az államtitkár fogalmazott ?, utalásos játék tárul így az olvasó elé. A kötethez készült egy hangoskönyv is, melyben a zenei aláfestést Dubrovay László művei szolgálják.
 
L. Simon Lászlónak a Japán hajtást követően nehéz újra versben ?megszólalnia? ? hiába jelent meg négy műve 2008 óta, verseskötetet azóta sem adott ki. Elmondta: az államtitkári teendői mellett nehezen tud verset írni, főleg úgy, hogy néhány költőtársával ellentétben, akik kis túlzással, de pár hét alatt akár egy egész kötetre való verset megírnak, ő sokat ?szöszmötöl? egy-egy művel, újra és újra előveszi azt.
 
(Forrás és fotó: Kultúra.hu)