Pion István harmadik helyezett lett a versenyen, ám te felajánlottad a díjad. Miért?
Több szempontot figyelembe véve ajánlottam fel neki a titulust és a vele járó díjat. Az első és legfontosabb, hogy a Trafóban azon az estén Pion szövegeit találtam a leghatásosabbnak, a leginkább stílusba passzolónak. A két szöveg össze volt kötve egymással, mintegy előre megelőlegezve magának, hogy döntős lesz. Szeretem, ha van önbizalma a színpadon valakinek, itt ez előnyt jelent szerintem. Ráadásul zseniálisan használta ki és ékelte be a második szövege elé az én döntős szövegem interaktív részét, a karlendítéses kérdést: ?miért, ki vagy te?!?. Az ilyesfajta provokatív stuffoskodás egyáltalán nem sértő, sőt: úgy gondolom, ilyenek nagyon kellenek ide, spontán reflektálás, amik mindenkit megnevettetnek vagy akár megríkatnak. A második szempontom az volt, hogy végignéztem, hogy a rövid idő alatt, amióta belecsöppent ebbe a műfajba, mennyit fejlődött a színpadon. Én már a legeleje, vagyis 6 év óta benne vagyok, és az azt megelőző sok év miatt is rengeteg tapasztalatom van a színpadon a rappelés és a dj-zés miatt. Tehát a felajánlás a fejlődésnek is szólt.
Ezek mellé még apróbb szempontok is társultak, például hogy nagyon szeretném, ha az emberekből eltűnne az a prekoncepció, hogy ez a rapnek egy alfaja. Itthon még mindig túlságosan kötődik a raphez, erről mi is tehetünk persze Akkezdet Phiaival, sokan társítják a mi nevünkkel, ezért személyes feladatnak is tartom, hogy erre az előítéletre rávilágítsak. Az is benne volt, hogy annyira színvonalasnak találtam mind a rendezvényt, mind az előadókat, hogy legszívesebben nem is avattam volna bajnokot, egyszerűen örültem, hogy 6 év után végre eljutottunk odáig, hogy egy országos szintű, professzionális, teltházas műsort összehoztunk a többiekkel. Szerintem a többi slammer és szervező nevében is mondhatom, hogy az az este nekünk inkább örömünnep volt, mintsem verseny.
Az antwerpeni Európa-bajnokságon végül Te képviseled Magyarországot, ugyanis Pion István nem fogadta el a díjat. Milyen nyelven kell slammelned?
Nincs megadva, hogy milyen nyelven adjon elő valaki. Ez szintén csodálatos dolog, hiszen a korábbi, berlini EB-n (ahol workshopot tartottunk Závada Petivel, Zeek-el és Ponzával) azt tapasztaltam, hogy még akkor is tud működni egy slam, ha nem értem az adott szavakat, mondatokat ? hiszen, ha valaki a színészet irányába viszi el az előadást, esetleg felvezetve angolul, miről is fog szólni, akkor nem feltétlenül szükséges, hogy a szöveget ténylegesen értsük. A hangköltészet miatt már nem is kellene, hogy ez szempont legyen. Ráadásul semmi sem kötelező, vannak szabályok meg keretek, de ezeket is át lehet lépni ? pontlevonás jár érte, de át lehet lépni. Mivel még nem érzem magam elég érettnek ebben a műfajban ahhoz, hogy színészileg ilyet tudjak produkálni, ezért a könnyebb utat választom, és angolul fogom előadni a szövegem.
A szövegeid többször fogalmaznak meg társadalomkritikát, a helyi viszonyokról szólnak. Az antwerpeni bajnokságon megállják ezek a helyüket vagy valami univerzálissal készülsz?
Nagy dilemmába kerültem, mivel ha jól tudom, ezúttal csak egyetlen kör lesz, ezért nem tudok azzal számolni, hogy mondok egy ?nagyonmagyart?, és egy univerzálisat is, ha esetleg bekerülnék a döntőbe. Azt hiszem, az a legjobb döntés, ha valami európait írok, beleékelve a magyar részeket, amiket fontosnak tartok elmondani. Három percbe kell belesűrítenem azt, amit megfelelő mondanivalónak találok, kellő humorral és mélységgel, váltogatva őket. Még az is lehet, hogy az első Trafós szövegem lesz az, a Helló-Viszlát, kicsit átírva.
Mi a fő ihletforrásod, honnan meríted a slam-ötleteket?
Nem vagyok szöszmötölős típus, általában átfolynak rajtam a slam és a rap szövegeim is. A slam esetében sokkal fontosabb a szerkezet, a kohézió és az ív, ezért ott nem indíthatom szabad asszociációval, mint a rapnél. A játék a mondanivalóval itt még kiélezettebb a zene hiánya miatt. Gondolkodásra kell késztetnem a hallgatót, úgy vélem, ez okozza az élményt egy slam esten. A fogaskerekek beindulása miatt jönnek el meghallgatni minket, de lehet, hogy ez téves meglátás, mert magamból indulok ki. Nem futok az ihlet után, általában megtalál egy ötlet, és ez az esetek zömében az előadást megelőző hajnalban történik, sokszor úgy, hogy az ágyból kelek ki és ülök le a gép elé megírni.
Mennyire térsz el az előre megírt szövegtől?
Magától a megírt szövegtől ritkán térek el, esetleg adalék szavak, rövid mondatok ékelődhetnek be adott pillanatban a helyszín miliője, a hallgatóság reakciója (vagy épp nem-reagálása) miatt. A tónussal, a hangszínnel és a hangsúllyal viszont szeretek mindig egy picit játszani, szintén az előbb említett körülmények vagy csak önmagam miatt, hogy megfigyeljem, milyen stílus működik adott szövegnél jobban. Pontos, tökéletes recept nincs ? ezért is szeretem a slamet, a spoken word-ágat: aznap este a szöveg elmondása alatt derül ki, hogy éppen mi a leghatásosabb, ezért folyamatában változik/változhat.
A slam poetry ?műfajnévben? szerepel a költészet szó. Szerinted valóban tekinthető annak ? habár nem szereted a címkézést? Egy átlagembernek ugyanis a költészet szó hallatán József Attila vagy Ady Endre jut az eszébe...
Valóban nem kedvelem, ha címkéket aggatnak bármire is. Itthon még lovagolnak rajta, hogy a költészet szó az angol definícióban szerepel, odakint, a slam őshazájában már egyetemeken tanítják mint kortárs műfajt a spoken word mellett. A slam annyit tesz: odacsapás, becsapódás. A slam verbális műfaj, tiszavirág életű szövegekkel akár. Nem elitista magaskultúráról van szó, ahol a kánonokat meghatározó önjelölt irodalmi díszmogulok szinte csak az általuk preferált ? és szintén a lila ködöt előnyben részesítő ? sameszeiket publikálják (mindenféle érdemi visszacsatolás nélkül). A slam poetry esetében a szépirodalomra teljesen veszélytelenül egy kocsmában elmondja pár ember, amit éppen gondol, és ezt vagy megtapsolják az ott lévők, vagy nem. Ezeken az eseteken kultúrára éhes ? laikus és nem laikus ? hallgatóság gyűlik össze, olyasfajta ártalmatlan brigád, akik csak egy pár jó gondolatot szeretnének hallani frappáns szövegekbe ágyazva, egy kis színészettel vegyítve. Sőt: a mai felszínes, digitális világban élő, módszeresen butított fiatal nemzedéknek egy bizonyos részét ez viszi vissza az ?igazi? költészet közelébe.
Mi a fontosabb: az, hogy ?kislammeld magadból? a téged bántó, érdeklő dolgokat, vagy a közönség elismerése, reakciója számít inkább?
Folyamatosan alakuló, friss műfajról beszélünk, amiben ugyanúgy vannak trendek, mint a divatvilágban. Ami az egyik évben ?menő? lehet, az a következőben már lehet, hogy fásult, már nem viszik tovább. Amerikában például ez az év a coming out slam éve volt, a legnépszerűbb előadások szinte mind önvallomások, mivel ez a performansz önmagában hordozza az őszinteség, az extrovertáltság jegyeit. Úgy látom, hogy egy kis terápiás jellege is van. Milyen szép is lenne, ha pszichológushoz járás mellett/helyett az emberek a színpadot (is) választanák, hogy kimondják azt, ami kikívánkozik belőlük, mindezt egy olyan konstruktív közegben, ahol nem nehéz a magadfajtára rálelni, valamint egymást és a közösséget is egyaránt építgetjük a magunk módján.
A parlamentben is slammereket látnék a legszívesebben. Számomra nem az a fontos, hogy a baráti körön kívül is kimondjam, amit ki szeretnék, mivel 15 éve ezt teszem a rapen keresztül. Nem is az elismerés, hanem az, hogy egyre többen látogatják és/vagy vesznek részt egy olyan műfajban, ahol semmi más nincsen, csak a szavunk. Az anyanyelvünk szerelmesei vagyunk egytől egyig, ez az egyetlen dolog, ami ténylegesen mindannyiunkat összeköt egy országban. Nem lehet elvenni tőlünk, adni belőle viszont a végtelenségig lehet. A slamet olyan kommunikációnak találom, ami pozitívvá változtatja a hatásvadászatot, még akár a mesterkéltséget is. Ha valami képes arra, hogy pozitív töltettel ruházzon fel negatív dolgokat, azzal érdemes foglalkozni.
Szíjjártó Anita
