Irodalom
Petőfi útkereső éveit mutatja be A Magyar Nyelv Múzeuma új kiállítása
Az Egész uton haza felé – Petőfi vándorlásai című időszaki kiállítás május 13-tól látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjában, A Magyar Nyelv Múzeumában, Széphalmon. A tárlat Petőfi életének és művészetének 1844–1847 közötti időszakát mutatja be.
Pénteki kultúrrandi Szeder Réka író-költővel
Szeder Réka első könyve még 2018-ban, Puncsapuk címmel jelent meg. Az interjúkötetben a sugar daddyk életébe engedett bepillantást, de a 2022-ben kiadott Sziszüphé című verseskönyvben már személyesebb témákat taglal. Rékát kérdeztük a művészet lehetséges funkcióiról és a baljós érzésekről.
A brezáni kiáltványt 320 éve adták ki
II. Rákóczi Ferenc 1703. május 12-én adta ki brezáni kiáltványát, amelyben Magyarország összes lakosát harcba hívta – ezzel megkezdődött az 1711-ig tartó szabadságharc.
„Boldog voltam, művész voltam, ittam, mulattam, szerettem” – így élt Krúdy Gyula
Kilencven éve, 1933. május 12-én hunyt el Budapesten Krúdy Gyula, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb alkotója, Szindbád, Rezeda Kázmér, Alvinczi Eduárd alakjának megteremtője.
90 éve zajlott a hírhedt náci könyvégetés
Kilencven éve, 1933. május 10-én érte el tetőpontját a hírhedt náci könyvégetések sorozata: Németország több városában nyilvánosan vetettek máglyára több tízezer, a nácik által „a német szellemet mérgezőnek” minősített könyvet.
Északi írókkal folytatódik 2023-ban a PesText
2023-ban is folytatódnak a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál programjai: a fesztivál idei első nagy dobása május 19–20-án egy fesztivál lesz, amit a Skandináv Házzal közösen szerveznek.
Fodor Sándor-emléksarok és más újdonságok a 8. Csíkszeredai Könyvvásáron
Fodor Sándor-emléksarkot is kialakítanak a május 11-14. között zajló 8. Csíkszeredai Könyvvásáron, amelyen számos újdonsággal várják a felnőtteket és gyerekeket – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek” – Ki volt Batsányi János?
Kétszázhatvan éve, 1763. május 9-én született Tapolcán Batsányi János, a magyar felvilágosodás költője.
Bánki Éva portugál útinaplója 4. – Tengerész Henrik a történelemben és a művészetben
Tengerész Henrik herceg (1394–1460) az európai történelem egyik legrejtélyesebb alakja. Olyan családban születetett, ahol a legtöbben az irodalomban is kitüntették magukat: értekeztek, verseket, szépprózát szereztek.
Romhányi József, aki rímben nem ismert tréfát
Negyven éve, 1983. május 7-én halt meg Romhányi József költő, író, érdemes művész, a „rímhányó Romhányi”, a Mézga család, a Kérem a következőt!, a Mekk mester című animációs filmek szövegírója.
Mindenestül tradicionalistának és modernnek lenni – Prieger Zsolt Kedves Teréz! – Martonvásári levelek című könyvéről
Egy olyan tájról tudósít Prieger Zsolt Kedves Teréz! Martonvásári levelek című kötete, melyben „összehuppan tér és idő a komposztládában, elvész ebben a fekete lyukban, a rothadásból, pedig költészet lesz”.
Quasimodo költőverseny és Szőcs Géza
Rendhagyó sajtótájékoztató volt Balatonfüreden, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban, melyen az intézmény idei programtervezetét ismertették, de bemutatták a város önkormányzata fontosabb kulturális programjainak tervezetét is.
Irodalmi podcastok, amelyek meghozzák a kedvünket az olvasáshoz
Hallgathatjuk őket utazás, vezetés, főzés vagy takarítás közben: a podcastok visszahozták a rádióműsorok nosztalgiáját, de szabadságot is adnak, hiszen bármikor elérhetők, letölthetők, megállíthatók. Ezúttal az általunk is hallgatott magyar nyelvű irodalmi csatornákat gyűjtöttük csokorba.
Kierkegaard: Az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit meg kell oldani
1813. május 5-én született Sören Kierkegaard dán filozófus, teológus, az egzisztencializmus előfutára.
Egy szó mint száz – nyelvész példaképeim
Úgy vélem, az mindenkinek hasznos, ha vannak példaképei. Esetleg nem is egy, hanem több, hiszen mindegyik más-más tulajdonságában mutathat példát. Az alábbiakban a nyelvész példaképeimről szólok amolyan egybekezdésnyi mikro-visszaemlékezésekben.
Szőcs Géza az egyenes, tiszta beszéd költője volt – Interjú Bollobás Enikővel
„Szőcs verseiben sok a játékosság, a humor. Sok verse felemel, kiemel bennünket a hétköznapi létből, s életünk nagy értékeire és örömeire világít rá. Mások a szellemi és politikai tartás, méltóság, ismét mások kulturális hagyományaink gazdagságának felmutatásával szereznek örömet.”