Illusztris társaságba kerültem. Az amerikai Dél – Régi rend az Újvilágban című könyv bemutatóját a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Batthyány Lajos Alapítvány és a Rubicon Intézet szervezte a vízivárosi kapu előtt álló, rendkívül elegáns Lónyay–Hatvany-villában. A kötetről Maráczi Tamás, a Mandiner főmunkatársának vezetésével a szerző mellett Hahner Péter történész, a kiadó Rubicon Intézet főigazgatója és Stephen Sholl, a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója beszélgetett.
Két dolog derült ki már a beszélgetés legelején. Egyfelől az, hogy az amerikai Dél iránti érdeklődésemmel nem vagyok egyedül. Az Elfújta a szél rajongótáborától a rockabillyfanokig, a polgárháború alternatív történelmi feldolgozásainak kedvelőitől a dixie muzsika barátaiig nagyon sokakat megszólít az a nagyon egyedi világ, ami a Potomac folyótól délre létezik vagy inkább létezett egykor.
A múlt időt az indokolja, hogy Stephen Sholl, aki texasi születésű, és Virginiában járt egyetemre, azt mondja, lényegében már elveszett. Gyermekkorában az apja még elvitte Lee tábornok lovasszobrához, hogy megmutassa neki a Dél hősét, de néhány éve a szobrot lerombolta az Amerikában terjedő woke ideológia. „Elvettek az ifjúságomból, az identitásomból valamit” – fogalmazott.
Ráadásul az ő számára nem is volt annyira fontos az a szobor, mint a gyermekkori barátai számára. Amikor ugyanis megkérdezte a szüleit, hogy Lee tábornok, a polgárháború egyik katonai vezetője a jó- vagy a rosszfiúk győzelméért harcolt, azt a választ kapta, hogy a rosszfiúkéért. És persze a jók győztek. De ezzel a narratívával egyedül volt az iskolában. A déli gyerekek többsége otthon azt tanulta, hogy a jófiúkat győzték le a gonosz jenkik.
„Ma már azokat a hagyományőrző bálokat sem tartják meg, amik a nyolcvanas–kilencvenes években még fenntartottak valamit a Dél kulturális tradícióiból – tette hozzá. – Ahol pedig kitűzik a Konföderáció hajdani zászlóját, biztosak lehetünk benne, hogy rasszisták laknak.”
Gyermekkorában ez is másképp volt. „A pizsamánkra és a matracainkra is az andráskeresztes-csillagos zászlót nyomtatták. A déli identitás része volt. Dehogy gondoltunk mi arra, hogy ez rasszista jelkép. Nem is volt az. Csak az utóbbi évtizedben kapcsolták össze a zászlót a fajgyűlölettel, s így persze mára szoros is lett ez a kapcsolat.”Ahogy egyébként szoros lett a kapcsolat a hajdani Dél és a rabszolgatartás, a szegregáció között is. „Egy ilyen kötet ma az Egyesült Államokban nem is jelenhetne meg” – szögezte le Sholl, hozzátéve, hogy maga is kockázatot vállal azzal, hogy részt vesz a könyvbemutatón.
Hahner Péter, a kötet lektora elmondta: többen tervezték, de mindeddig senki sem írt könyvet az USA déli vidékének különleges világáról. Remek feldolgozások születtek a keleti partról, a vadnyugatról, mostanában érdekes téma lett a nyugati part, de a Dél nem került komolyan fókuszba. Pedig az érdeklődés újra és újra tapintható. És Dél története nemcsak a magyar történetírásban mostohagyerek. „Míg az Egyesült Államok történetét szinte kizárólag az északiak története jelenti, elfeledkeznek arról, hogy a déli Jamestown már 13 éve állt, amikor az északi Plymouth első cölöpjét leverték” – tette hozzá Hahner.
Ez a háttérbe szorítás beépült a déli identitásba, és ezzel máris elérkeztünk oda, miben emlékeztet a Dél kultúrája a kelet-közép-európai szellemiségre. A sorra elbukó lengyel és magyar szabadságküzdelmek nagyon hasonló érzelmeket alakítottak ki, mint az elbukott déli szabadságharc, a vesztes polgárháború, az elvesztett szuverenitás. A bukáshoz kapcsolódó mítoszok és traumák nagyon közeli ismerőseink.
Szilvay Gergely szerint a déli mitikus társadalom, történetmesélő közösség. Távol áll tőlük az a hideg racionalitás, ami a nyugatias műveltségű Északra jellemző. A kötet fülszövegében ezt olvashatjuk: „A mediterrán régió számos tekintetben különbözik az amerikai Északtól, legyen szó habitusról és világlátásról. Ez a világ egyszerre aszkéta és hedonista, egyszerre közösségi és individualista. Egyszerre premodern és modern. Ugyanúgy periféria, mint Közép-Európa; hasonlóak a történelmi traumái, és hasonló a kisebbségi komplexusa is. Egy sokszínű, varázslatos világ a texasi préritől és a Mississippi mocsaraitól Florida óceánpartjáig és Virginia Angliát idéző dimbes-dombos tájaiig.”
„Délen olykor túlzásokba eső, színpadias társadalom él, amely premodern hagyományokat hordoz, egyszóval éppen olyan, mint a polgárosodás előtti Közép-Európa” – mondta a szerző, hozzátéve, hogy az amerikai Dél helyzete abban is hasonló Közép-Európáéhoz, hogy a nyugati centrumból nézve a fejlett világ perifériája. „És a maga perifériájára a Nyugat másképp tekint, mint a távoli, egzotikus világokra. Amazok saját fejlődésük útját járják, és így tiszteletre méltó különbözőséget hordoznak. A periféria azonban elvileg a Nyugathoz tartozik. Ha mégis eltér attól, akkor elmaradott, és amennyiben ragaszkodik a maga elmaradott értékeihez, akkor reakciós.”
Így aztán a modern Nyugat lassan elemésztette a hajdani amerikai Délt, ahogy elemészteni igyekszik azokat az értékeket is, amelyek nálunk ma még megtalálhatók: a hagyománytiszteletet, a tradicionális életmódokat, az állami szuverenitást, a regionális függetlenséget, a szubszidiaritás eszméjét… A Dél története arra figyelmeztet, hogy a központosító ambíciókkal, az uniformizáló törekvésekkel, a mindent piacosító igyekezetekkel szemben fontos lenne megőriznünk önmagunkat.
Nyitókép: Shutterstock/Sean Pavone
