Öt brit városban hét koncertet ad a Dirty Slippers
A Dirty Slippers zenekar az idei évben is végigturnézta Magyarországot Celldömölktől Gyuláig, valamint a több díjat is bezsebelő, Suliturné drog elleni prevenciós programjával is látható volt országszerte.
Ahogyan az elmúlt években már-már hagyománnyá vált, a zenekar ősszel Anglia felé veszi az irányt, idén viszont egy hosszabb, hétállomásos turnéra indul a Lobó-Szalóky Lázár által vezetett négyes.
A brit turné Stamfordból indul és Londonban zárul, érintve olyan nagyvárosokat, mint Leeds, továbbá a csapat először lép fel majd skót földön, rögtön két-két koncertet adva Edinburgh-ben, valamint Glasgow-ban. A két skóciai dátumon ráadásul a sajtó képviselői előtt bizonyítanak a HMV hanglemezboltokban napközben, ezzel is melegítve az esti klubkoncertekre.
A zenekar az októberi indulás előtt itthon is látható lesz természetesen, legközelebb szeptember 19-én 20.30-tól lép fel Békéscsaba főterén (Szent István tér), a Vármegyenapon, majd másnap Somogy vármegyében, Kutason, az Alma- és Pálinkafesztivál színpadán 16.00-tól.