A Budapest FotóFesztivál minden évben új témával szólítja meg a kortárs fotográfusokat. Idén a százötven éves főváros által ihletett alkotásokat várt a zsűri. Arra volt kíváncsi, hogy a kortárs művészek hogyan látják a város múltját, jelenét, jövőjét. A pályázat és egyben a kiállítás mottója Bereményi Géza és Cseh Tamás Budapest című dalából származik, a pályaművek jelentős része igazodik a legendás sorok hangulatához. Nagyrészt a lepusztult városról láthatunk látleletet; a fekete-fehér, sötét és egyszínű felvételek mellett vidám színösszeállítások is előfordulnak.
Hartyányi Norbert: A végeláthatatlan Üllői út (2022)
Különleges életképek érkeztek a város leghosszabb, 15,6 km hosszú sugárútjáról, az Üllői útról, amely öt kerületet átszelve éri el a városhatárt. Hartyányi Norbert a Kálvin tértől a Maci Laci büféig kereste a hely szellemét.
Kondricz Ákos Levente képeslapsorozata Budapest közigazgatási határterületein készült. A mainstream képeslapfotókkal ellentétben nem a műemlékekre fókuszált, hanem a főváros rejtett helyszíneire a természet és az urbanizált világ határán: a valós és jelképes határvonalakra.
Koválcsik Ágnes: Lakóik
[gallery columns="2" size="full" ids="340058,340056"]
A főváros jellegzetes gangos bérházai, pontosabban a bérházak ablakai jelentettek ihletforrást Koválcsik Ágnes számára. Közvetlen lakókörnyezete, a 6. kerület ablakai kerültek a triptichonjára: az oldalszárnyakon az utcára nézőket, míg a középsőre a belső udvarok intimebb ablakfotóit gyűjtötte össze.
Kerekes Emőke: BOX-Maradvány (2012)
A beton virágtartók a szocialista házgyárak panelgyártásának „melléktermékeiˮ voltak, a rendszerváltás nagy túlélőinek is tekinthetjük őket. Azóta sem tűntek el tereinkről: elárvultan, megkopottan ugyan, de továbbra is hozzátartoznak Budapest múltjához és a jelenéhez. Kerekes Emőke rájuk koncentrált.
Deim Balázs: Surveillance system (2013)
[gallery columns="2" size="full" ids="340072,340073"]
Deim Balázs sörösdobozokból készült lyukkamerákon keresztül hosszú hónapokon át megfigyelte a főváros emblematikus tereit. A fotópapírokra számos expozíció készült; a járművek és emberek nélküli, kiüresedett helyszínek elidegenedett világunk nyomasztó hangulatát érzékeltetik.
Egy másik fotósorozaton épp a színek válnak főszereplővé: Budapesthez hozzátartoznak a töredezett OSB-lapok, a szétmállott betonelemek, amelyek lepusztult állapota éles kontrasztot alkot vidám színkompozícióikkal.
Buzássy Honóra: BetonPest (2022)
[gallery size="full" ids="340086,340087,340085"]
Az útburkolati jelek káosza is jellegzetes budapesti tájképi elem. Az újra és újra elkészített, ráadásul eltérő színű vagy megkopott felfestéseken már senki sem igazodik el. Remek fotómontázs emeli a művészet szintjére a hétköznapi helyzetet: a szép, színes fotók messziről nézve idilliek, a lehangoló valósággal csak a részletekben elmerülve szembesül a néző.
Vachter János: Csepel Művek (2018)
[gallery size="full" columns="2" ids="340077,340078"]
[gallery columns="2" size="full" ids="340082,340081"]
A főváros dicső múltjának részei az egykori Weiss, későbbi nevén a Csepel Művek épületei. Fekete-fehér képsorozat rögzíti az ipari létesítmény jelenlegi, elhagyatott állapotát, és a fotók színvilága az épületek szomorú jövőjét is előrevetíti.
A fényképészek számára különösen fájdalmas a volt Magyar Optikai Művek, vagyis a MOM megszűnése és épületének lebontása. Mészáros László a bontásáról készült archaizáló fotósorozatával búcsúztatja az emblematikus ipari létesítményt. Alkotásával nem csak a MOM, hanem általában a főváros régi épületeinek megsemmisítését, a múlt eltörlésének fájdalmas folyamatát is felpanaszolja: szabad-e az aktuális trendeknek engedve utcaképet meghatározó, történelmi jelentőségű épületeket megsemmisíteni? A fennmaradásról csak az dönt, hogy az adott kor értékrendje szerint értékesek vagy értéktelenek?
Vörös Nikolett: Múlt, Jelen és Jövő (2016)
Erre az értékrendválságra érkezett válasznak is tekinthetjük a Budapest100 programsorozatot, amely a főváros építészeti értékeit ünneplő közösségi eseménysorozattá nőtte ki magát. Megnyílnak a házak kapui, és a bennük lakók lokálpatriótákhoz méltó büszkeséggel mesélnek házukról. A múlt és a jelen összekapcsolódik, és így válhat belőle jövő, amint ez Vörös Nikolett fotóin megelevenedik.
„Itt van a város, vagyunk lakói" – dúdoljuk Cseh Tamás dalát, és a fotókiállítást megtekintve továbbénekeljük: „Maradunk itt.ˮ
A kiállítás május 14-éig látogatható, kurátorai Csizek Gabriella és Somosi Rita.
A nyitóképen Hartyányi Norbert: A végeláthatatlan Üllői út (2022)
