Kalandos életutad van, számos helyen megfordultál már a világban, többek között Moszkvában és Londonban is éltél, dolgoztál. Hogyhogy most mégis Gyergyószentmiklósról érkeztél a könyvhétre?
Gyergyószentmiklósi vagyok, a líceumot Csíkszeredában végeztem el, majd Kolozsváron jártam egyetemre. A végzést követően Bukarestbe költöztem, és egy reklámügynökségnél helyezkedtem el. Ez a cég egy nemzetközi hálózat része volt, gyakran kaptam munkákat Moszkvából is. Mivel mindig érdekelt az ottani kultúra, egy idő után rákérdeztem arra, hogy dolgozhatnék-e Moszkvában. Három évig éltem ott, rengeteget tanultam az orosz kollégáktól, többféle stílust is kipróbálhattam, nagy munkákon dolgozhattam. Később visszatértem Bukarestbe, ahol belevágtam a szabadúszó létbe. Miután már látszott, hogy így is lesznek megrendeléseim, a párommal együtt költöztünk át Londonba. Három évig éltem ott, abból egy szinte teljes szobafogságban telt a Covid miatt. Amíg a járványhelyzet rendeződik, a családommal szeretnék lenni, úgyhogy jelenleg Gyergyószentmiklóson élek.
A reklámgrafikusi munkák után hogyan lett belőled gyerekkönyv-illusztrátor?
Már a líceum óta foglalkoztatott a gyerekkönyv-illusztrálás, majd egyetemistaként egy évet tanulhattam ilyen témában a katowicei egyetemen, amely akkor a krakkói akadémiához tartozott. Később, Bukarestben mégis először a reklámszakmában helyezkedtem el, ami nagyon jó tanulópálya volt, hiszen kiválóan megtanultam, hogyan lehet eredményesen ráhangolódni az ügyfél igényeire, illetve hogy miként lehet gyorsan es hitelesen teljesíteni azokat.
Később jöttek más megrendelések is: felkértek, hogy rajzoljak a kolozsvári Napsugár és Szivárvány gyerekirodalmi lapoknak. Az egyik felkérés után jött a másik, így a gyerekkönyv-illusztráció szépen lassan beszivárgott az életembe. Ma a munkáim nagy részét már ezek teszik ki, de a reklámot sem engedtem el teljesen, hiszen a különböző típusú munkák frissen tartják az agyamat is.
Amikor megkapod egy gyerekkönyv szövegét, hogyan állsz neki a feladatnak? Átlagosan mennyi idő alatt készülsz el egy kötettel?
Van rákészülési idő, ami megelőzi a rajzolást. Többször elolvasom a szöveget, aláhúzom a kulcsszavakat, vázlatokat készítek. Több korosztálynak rajzoltam már, az egészen kicsi gyerekektől a kamaszokig. Mindegyik más jellegű rajzi megközelítést igényel. Ezt leginkább tapasztalati úton lehet megtanulni, ezért is örülök minden újabb megkeresésnek. Sokszor az előkészítés, az ötletelés, a karakterek kitalálása nehezebb, mint maga a rajzolás, de természetesen a kivitelezés is fontos. Ha már megvan a koncepció, akkor általában naponta egy illusztrációt el tudok készíteni. Egy könyv így átlagosan három-négy hónap alatt születik meg a vázlattól a végső rajzig, de persze ezt sok minden befolyásolhatja.
A mai gyerekeket már rengeteg vizuális inger éri. Szerinted mennyire tudja még őket lekötni egy mesekönyv-illusztráció?
Magamból kiindulva engem megnyugtat, amikor a sok mozgókép után egy állót látok. Remélem, hogy ez a gyerekekre is igaz. A rajzokon alaposabban meg tudják figyelni a figurákat, a környezetüket, nem zavarja meg őket mondjuk egy felugró reklám vagy egyéb digitális inger. Ez már önmagában megnyugtató, még akkor is, ha dinamikus rajzokról van szó.
Ha már a digitális világ szóba került, hogy készíted az illusztrációkat? Hagyományos módon, papíron, ecsettel vagy számítógéppel dolgozol?
Legtöbbször digitálisan, számítógéppel. Ezt még a reklámszakmában szoktam meg, hiszen sokkal egyszerűbben javíthatók a képek, nem kell mindig az elejétől kezdeni, ha valamit módosítani kell. Sokkal több opciót is kínál a digitális rajzolás, például a színekben. Ami viszont hiányozni tud, hogy a nap végén, miután kikapcsoltam a számítógépet, a kép ott marad lementve, azaz nem lesz egy kézzelfogható eredmény. Egy időszakban kinyomtatgattam a rajzokat, és felragasztottam őket a falra, csak hogy lássam, valóban létrehoztam valamit.
Van olyan, amikor alkotói válságba kerülsz, csak ülsz az üres monitor előtt, és semmi nem jut eszedbe?
Igen, néha előfordul. De nem az üres monitor előtt ülök, hanem van, hogy egész nap dolgozom, és mégsem vagyok megelégedve a rajzokkal. Ilyenkor vagy erőltetem tovább, vagy belekezdek egy teljesen más feladatba, ami kizökkent. Sokszor ilyenkor jönnek aztán az eredeti munkához a jó ötletek.
És amikor elkapod a fonalat? Lehet Orosz Annabella-féle stílusról beszélni?
Szerintem igen, bár nem törekszem arra, hogy hasonló jellegű karaktereket teremtsek. Nagyon szeretem, ha változatosak a rajzaim, és egyébként is minden könyvnek, szövegnek más-más a hangulata. Az én ízlésem is változik, újabban például élénkebb, vibrálóbb színeket használok, régebben sokkal visszafogottabbak voltak a rajzaim.
Mennyire követed a trendeket?
Tudom, hogy merre halad a gyerekkönyv-illusztráció, más alkotók munkáit is meg szoktam nézni, de nem követek semmilyen irányzatot. Mostanában a nagyon egyszerű, gyorsan és könnyen emészthető, szinte vázlatnak tűnő rajzok a divatosak világszinten. Nem leírók, sokkal inkább csak jelzésértékűek az illusztrációk. Én viszont szeretek részleteket kidolgozni, apró alkotóelemekkel bíbelődni vagy akár olyan tárgyakat is megjeleníteni, amelyeket a mai gyerekek már nem ismernek, például egy régi rádiót, telefont vagy bakelitlemezt.
Ilyen retró hangulatú volt Kenéz Ferenc Esőben könnyen rámtaláltok verseskötete is, amely 2017-ben Szép Magyar Könyv elismerésben részesült.
A könyv 1983-ban jelent meg először, és rendkívül forradalmi műnek számított, mert svéd típusú gyermekversei változtattak a gyereklírán, és egyes szám első személyben, a gyerek nézőpontjából fogalmazta meg a gondolatokat. Ezek mind a mai napig nem vesztettek aktualitásukból, hiszen kortalan gyerekproblémákat mutatnak be. A Pallas Akadémia az új kiadáshoz engem kért fel, hogy rajzoljam újra az illusztrációkat. Szándékosan nem néztem újra az eredeti kötetet, hogy ne befolyásoljanak a korabeli rajzok, de azért igyekeztem az 1980-as évek hangulatát becsempészni a képekbe. Ugyanakkor a díj az egész szerkesztői, kiadói csapat munkáját ismerte el, nemcsak az enyémet.
Most viszont már egyedül kaptad meg a Szép Magyar Könyv díjat, Kiss Ottó A piros tengeralattjáró kötetének illusztrálásáért. Mit jelent neked ez az elismerés?
Ezen a könyvön pont a járványidőszakban dolgoztam, amikor mindenki arról álmodozott, hogy ne legyen bezárva, utazhasson, világot láthasson és szabadon találkozhasson a szüleivel, nagyszüleivel. Ezért sokkal intenzívebben átéltem a mese történetét, mint általában. Azt gondolom, hogy mindig nagyon nehéz a zsűri munkája, hogy a rengeteg, gyönyörűen illusztrált, sokszínű könyv közül kiválasszon egyet, éppen ezért nagyon örvendek, hogy idén A piros tengeralattjáró díjban részesült. Ez a megtiszteltetés nemcsak nekem, de az írónak, a Betűtészta Kiadónak és a közös munkánknak is szól.
Jelenleg milyen feladataid vannak, dolgozol most gyerekkönyv-illusztráción?
Most többek között a Petőfi Kulturális Ügynökség Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumának, a Mesecentrumnak az arculatáért felelek, grafikákat, plakátokat, illusztrációkat készítek. Egy antológián is dolgozunk, Felhőpárna címmel, remélhetően novemberben már nyomtatásba is kerülhet.
Mi lenne a pályád csúcsa? Van-e bármilyen szakmai álmod?
Az Alice Csodaországban illusztrálása nagy kihívást jelentene. Már rengetegen megrajzolták, kíváncsi lennék arra, hogy hogyan tudnám újraértelmezni a történetet, a figurákat. Gyűjtöm is belőle a különlegesebb kiadásokat. Az illusztrátoroknál az egyik legnagyobb, világszintű kitüntetés az ALMA-díj, az hihetetlen elismerés lenne. De alapvetően a realitások talaján állok, és a legfontosabbnak azt tartom, hogy izgalmas, érdekes, szép könyvek kerüljenek ki a kezem alól.
Nyitókép: Kultúra.hu/Bach Máté
