Elizabeth Jane Campion 1954-ben született Wellingtonban, édesapja színházi rendező, édesanyja színésznő, író. Szülei alapították Új-Zéland egyik első professzionális színházi társulatát, így három gyermekük a színház világában nőtt fel. Jane eleinte próbált elszakadni színi gyökereitől, és 1975-ben antropológiából diplomázott a wellingtoni Victoria Egyetemen, a következő évben pedig a londoni Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskola hallgatója lett. Tanulmányai alatt beutazta egész Európát, művészeti kurzuson vett részt Velencében, olaszul tanult Perugiában, és asszisztensként dolgozott egy londoni reklámügynökségnél. Hazatérése után a Sydney-i Egyetem képzőművészeti karán folytatta tanulmányait, és 1981-ben festészetből szerzett diplomát. Mivel utóbbit mint kifejezési eszközt erősen korlátozottnak találta, érdeklődése a filmkészítés felé fordult.
Első rövidfilmjét 1980-ban készítette el Tissues címmel. Ennek köszönhetően 1981-ben megkezdhette tanulmányait Sydney-ben a filmfőiskolán, ahol számos rövidfilm elkészítése után 1984-ben diplomázott. 1982-es Lecke fegyelemből című kisjátékfilmjét az 1986-os cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmával ismerték el. Első egész estés játékfilmje az 1989-ben készült Sweetie volt, amelyért többek között megkapta az Ausztrál Filmintézet díját is. Egy évvel később mutatták be az új-zélandi írónő, Janet Frame életrajzi könyvéből készült Angyal az asztalomnált, amelyért a velencei filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját. A széles körű elismerést azonban a Holly Hunter, Harvey Keitel és Sam Neill főszereplésével készült 1993-as Zongoralecke hozta meg, amely újabb Arany Pálmát ért; ezzel a fesztivál történetében ő lett az első nő, aki nagyjátékfilmjéért átvehette a díjat, és az első alkotó, aki Cannes-ban mind rövid-, mind pedig nagyjátékfilmmel fődíjat nyert. A filmet összesen nyolc Oscarra jelölték, ezek közül hármat el is nyert, a legjobb eredeti forgatókönyvért járót, valamint a legjobb női főszereplő és a legjobb női mellékszereplő díját. Campion emellett rendezőként is jelölést kapott, amivel Lina Wertmüller után ő lett a második nő, aki a kategóriában eddig jutott.
1996-ban elkészítette Henry James Egy hölgy arcképe című regényének filmadaptációját, Nicole Kidman és John Malkovich főszereplésével. 1999-ben rendezte meg Kate Winslet és Harvey Keitel főszereplésével a Szentek és álszenteket, amelyet Anna nővérével közösen írt. Ezt követte a Nyílt seb című 2003-as erotikus thriller, amely Meg Ryannek adott lehetőséget, hogy kitörjön megszokott szerepköréből. Néhány év kihagyás után 2009-ben a Fényes csillaggal tért vissza, amelyben az angol romantikus költő, John Keats és múzsája, Fanny Brawne szerelmét dolgozta fel.
A 2013-as cannes-i filmfesztiválon a kezdő filmkészítők bemutatkozásának helyet adó szekció és a rövidfilmek versenyének közös zsűrielnöki tisztét töltötte be. A fesztivál ideje alatt megkapta a francia rendezők társaságának (SRF) Carosse d’Or (Arany Hintó) elnevezésű díját, amellyel az SRF tagjai olyan pályatársaikat ismerik el, akik újító, független és bátor alkotásokat készítenek. 2014-ben felkérték a fesztivál zsűrielnökének, ezzel ő lett az első női filmrendező, akit ez a megtiszteltetés ért.
Több mint egy évtizedes szünet után 2021-ben jelent meg következő nagyjátékfilmje, a Thomas Savage regényéből készült A kutya karmai közt, Benedict Cumberbatch és Kirsten Dunst főszereplésével. A filmet a velencei filmfesztiválon mutatták be először, és meg is kapta a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlán díjat. 2022-ben a Golden Globe-gálán is díjazták az alkotást, ahol elnyerte a legjobb drámai filmnek járó elismerést, majd a BAFTA londoni díjkiosztóján a legjobb filmalkotásért és a legjobb rendezésért járó kitüntetést is megkapta. Ugyanebben az évben a 94. Oscar-gálán Campion filmje a 12 jelölésből a legjobb rendezésért járó szobrot nyerte el, ezzel begyűjtötte második Oscar-díját. Ő lett az első nő, aki több alkalommal is megkapta a legjobb rendező jelölést, és a másodikat már díjra is váltotta. Emellett ő az első nő, aki úgy nyerte el a legjobb rendező díját, hogy a legjobb filmért járó elismerés nem az övé lett.
Jane Campion alkotásaiban mindvégig a nőiség, a női látásmód jelenik meg, középpontjukban a kényszerű női szerepekkel vívott küzdelem áll. Arra törekszik, hogy a valóságból az időtlen térbe emelt nőt e fétishelyzetből kiszabadítsa. A Zongoralecke főszereplője, Holly Hunter így nyilatkozott róla: „Campion a női nézőpontot manifesztálja. Filmjeit képtelen lenne megrendezni egy férfi. Amikor nézed őket, érzed azt az elemi erőt, ami csak az ő történetein keresztül áradhat.” Campion bevallottan intuitív alapon dolgozik, nagyon sokat merít személyes nehézségeiből és tragédiáiból. Híres arról is, hogy a színészeit rendkívüli módon bevonja és megdolgoztatja egy-egy forgatás során, és emiatt is keresik a kegyét mindazok, akik valódi színészi kihívást szeretnének.
A rendezőnőt 2016-ban az Új-zélandi Érdemrend Dame Companion címével tüntették ki a filmezésért tett szolgálataiért.
