A múzeumot 1992-ben hozták létre, és alapvetően a főváros közlekedésének történetét mutatja be. Az állandó kiállítás a közelmúltban megújult és bővült. A tárlaton Győrfi Judit muzeológus kalauzolt végig.
Az újabb rész 1968-tól napjainkig mutatja be a BKV működését, a látogatók akár személyes emlékeiket is felidézhetik a tablók fotói segítségével. Az új koncepcióban – a jelenleg készülő új teremmel együtt – a kezdetektől egészen napjainkig megismerhetjük Budapest közlekedésének történetét, a legfontosabb járműtípusokat, a jegyértékesítést és az utastájékoztatást egyaránt.
A tablókon felvillannak a társaság különböző logói, címerei, és megtekinthetők a vonalhálózati térképek is, amelyek látványosan mutatják a fejlődést. Közlekedési eszközönként járhatjuk végig a BKV múltját. Az olyan különleges járművek történetével is megismerkedhetünk, mint a libegő, a sikló vagy a fogaskerekű, és rácsodálkozhatunk az 1895-ben készült Hófehérke hajóra is.
Nemcsak a klasszikus buszok, busztípusok, például a 620-as Ikarus vagy az Ikarus200-as család tagjainak fekete-fehér és színes fotóival találkozunk, hanem a legnagyobb részben a BKV saját gyűjteményéből származó életképekkel is.
A trolik rajongói sem maradnak csemegék nélkül: ilyen például az Ikarus 260 T sárga fényezésű prototípusa, melynek sorozatgyártására végül nem került sor. Megtudjuk, hogy a csuklós trolibuszok – minthogy a Szovjetunióban olyanokat nem gyártottak – itthon, az Ikarusnál készültek, akik pedig nosztalgiázni szeretnének, felszállhatnak egy ZIU–5-ös vagy egy ZIU–9-es trolira.
Mit látunk majd a metróból, amikor a Duna alatt megyünk át?
A kérdés sok kisgyereket izgatott 1970-ben. Bizonyára arra számítottak, hogy a folyó víz alatti világát. És a mozgólépcsős élmény is feledhetetlen volt a közeli iskola diákjai számára, akik az elsők között próbálták ki a félelmetesnek tűnő eszközt.
A budapesti metróközlekedésnek tavaly volt az ötvenedik évfordulója, ennek kapcsán újságcikkek idézik fel korabeli fogadtatást. A metró 2-es vonalát 1976-ban a 3-as, majd 2014-ben a 4-es követte. Ritkán látható fotók idézik fel az építkezéseket vagy a ma már „őskori leletnek” számító beléptetőket.
A „Jegyeket, bérleteket!” felszólítás ma is némi szorongással tölti el az utasokat. A bliccelés azonban annak idején nehezebb volt, hiszen a kalauzok árgus szemekkel figyelték az utasokat. Az ellenőrök, kalauzok és a jegyértékesítés világa is megelevenedik a kiállítás képein, például az Örs vezér tér legendás „gombája” vagy az Akácfa utcai pénztár képe révén, ahol a pótdíjat kellett befizetni.
Az utazóközönség számára egykor fontos információforrást jelentettek az utastájékoztató táblák, amelyek különböző változatait egészen a kezdetektől megidézik a régi képek. Nyomon követhető, hogyan változtak a megállók, a menetrendek, és a látogató az időutazás során az egykori, például szemaforalakú fémtábláktól az elektronikus tájékoztatásig jut el a tablók segítségével. Megismerkedhet továbbá a jegyek számtalan variációjával, átalakulásukkal és a jegyautomatákkal is.
1966-ig mintegy százféle jegytípus volt forgalomban, köztük térképes jegyek is.
A kalauzoknak hosszas képzésen kellett átesniük, hogy el tudják látni a feladatukat. A BKV létrejötte után, 1969-re aztán nemcsak a jegyek lettek egységesek, hanem a kalauzrendszer is megszűnt. Az utasok közel húsz évig használták az egyforintos villamosjegyet és az egy forint ötven fillérbe kerülő buszjegyet.
Bár a HÉV 2016-ban kikerült a BKV kötelékéből, és ma már a MÁV–HÉV Zrt. üzemelteti, a tárlat felidézi a BKV-nál eltöltött közel ötven évét, és a legújabb szerelvényt is bemutatja, amely a MOME formatervező hallgatójának tervei alapján, egyetlen példányban készült el. A klasszikus piros jegylyukasztót is megcsodálhatjuk, melynek használata gyakran állította kihívás elé a külföldieket.
Az idén 125 éves földalatti történetét bemutató képeken láthatók azok a szépséges járművek, amelyeket élőben is megtekinthetünk a Deák téri múzeumban. Ilyenek például azok a gyönyörűséges kocsik, amelyek a hazai földalatti-közlekedés bevezetésétől, 1896-tól 1973-ig szolgálták az utazóközönséget. Nem maradnak ki a klasszikus Ganz-szerelvények sem, köztük a Pest és Buda egyesülésének századik évfordulójára készültek 1973-ból vagy a millecentenáriumra, 1995-re megalkotott konstrukció.
Sikló, libegő, villamosszimulátor
A BKV különleges járművei közé tartozik a sikló, amelyet
1870-ben adtak át, ám a második világháborúban súlyosan megrongálódott, és csak
1986-ban indult újra, akkor már főleg a turisták kiszolgálására. A kiállított
fotókon a ma már az UNESCO-világörökséghez tartozó közlekedési eszköz díszes
kocsijai és állomásépületei csodálhatók meg.
A libegőnek szintén tavaly volt a fél évszázados jubileuma. Már az 1930-as években is meg akarták építeni, de végül csak 1970-ben állt üzembe. Hamar népszerű lett a fővárosiak körében. A folyamatosan mozgó ülésektől eleinte sokan tartottak, ezért aki igényelte, segítettek neki.
A múzeum központi csarnokában tekinthető meg a múzeum járműgyűjteménye, és itt kapott helyet a kiállítás egyik újdonsága, egy villamosszimulátor is, amelynek révén most megismerhetjük a múlt század tanulóvezetőinek feladatait. Az egykori Ganz UV villamoson kialakított szimulátor műszerei és kapcsolótáblái vidáman villognak, csilingelnek, jeleznek – főleg a kisebbek örömére.
Időutazás
A HÉV-közlekedés 1887-ben kezdődött Magyarországon, a szentendrei HÉV 1888-ban indult el. Az eredetileg gőzüzemű járműveket 1914-ben villamosították, ekkor épült meg a szentendrei kocsiszín is. A helyi érdekű vasúttal a Budapest-környéki településeket akarták bekapcsolni a közlekedés rendszerébe. Ekkoriban egyre többen kezdtek ingázni az agglomerációból, és a mezőgazdasági termékek is HÉV-el érkeztek Budapestre. Másrészt a fővárosiak hallgattak a „HÉV-vel a szabadba!” felszólításra, és hétvégenként tömegesen kirándultak a Dunakanyarba.
