1887. január 28-án született az akkor Oroszországhoz tartozó Lódzban. Egyszerre kezdett beszélni és zongorázni, hétévesen lépett fel először nyilvánosan Mozart, Schubert, Mendelssohn műveivel. Zenei képzését tízéves korától személyesen a magyar származású hegedűművész és zenepedagógus, Joachim József felügyelte.
A csodagyerek Rubinstein első szólókoncertjét 13 évesen a Berlini Filharmonikusokkal adta, 1904-ben már Párizs ünnepelte.
Itt ismerte meg Ravelt és Saint-Saëns-t, akinek második zongoraversenyét a szerző jelenlétében játszotta. Londonban Pablo Casals kíséretével debütált, az első világháború kitörése is a brit fővárosban érte. A kiváló kamarazenész Rubinstein a háború alatt Eugene Ysaye belga hegedűművésszel turnézott, Spanyolországban és Dél-Amerikában koncertezett, megtanult spanyolul, több spanyol szerző művét is műsorára tűzte. Villa-Lobos neki írta Rudepoema című szerzeményét, a fiatal Astor Piazzollára, a tangó argentin mesterére pedig olyan hatást gyakorolt, hogy neki ajánlotta zongoraversenyét.
Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve bukkant fel újra Párizsban, ahol Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült, egy híres lengyel karmester nála húsz évvel fiatalabb lányát vette el, s négy évre eltűnt a nyilvánosság elől. Vidékre költözött, első gyermeke születését követően napi 12–16 órát gyakorolt. A legenda szerint amikor megkérdezték tőle, hogy kifinomult technikája ellenére kell-e még gyakorolnia, azt válaszolta:
ha egy napot hagy ki, azt csak ő érzi meg, ha kettőt, a zeneértők is, ha hármat, már az egész közönség.
A New York-i Carnegie Hallban 1937-ben, művészi erejének teljében lépett fel ismét Chopin műveivel. A koncert után nemcsak a félelmetes technikájú művészt, hanem a komponista alkotásainak forradalmian új értelmezőjét is ünnepelték, a legjobb Chopin-előadónak kiáltották ki.
Amerikából a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, családjával Los Angelesben telepedett le, s több hollywoodi produkcióban működött közre zongoristaként; 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Lódzban maradt rokonait megpróbálta kimenekíteni, de nem járt sikerrel, szinte mindannyian a holokauszt áldozatául estek. Rubinstein a második világháború után hosszú ideig nem volt hajlandó Németországban fellépni, előadásaival Izraelt támogatta.
Romantikus zongorista volt, saját bevallása szerint szívből játszott, az érzelmeket akarta kifejezni.
Bár koncertfelvételei is készültek, jobban szeretett a stúdióban dolgozni. Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, valamint a maguk korában modernnek tartott, mára „klasszikussá szelídült” francia komponisták, például Debussy szerzeményeit, egyik kedvenc komponistájának Brahmsot tartotta.
A nyolc nyelven beszélő, rendkívüli emlékezettel megáldott Rubinstein egész repertoárját fejből tudta.
César Franck Szimfonikus variációk című művét, amelyet korábban soha nem játszott, a koncertre tartva a vonaton tanulta meg, és tomboló sikerrel adta elő.
Közel a nyolcvanhoz vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől, utoljára 1976-ban Londonban lépett a közönség elé. Ezt követően teljesen megvakulva is oktatott, előadásokat tartott.
Nőcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje „nők, bor és zene” volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban.
Feleségét a kilencvenhez közel hagyta el egy fiatal nő kedvéért.
Kilencvenöt éves korában, 1982. december 20-án halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett, Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el.
Számtalan elismerés birtokosa volt, több Grammy-díjjal és Grammy-életműdíjjal is kitüntették. Megkapta a francia Becsületrend főtiszti fokozatát, az amerikai Kennedy Center díját, a brit birodalmi rend tiszteletbeli parancsnoka cím és a legmagasabb amerikai polgári kitüntetés, a Szabadság-érdemrend tulajdonosa volt. 2012-ben beiktatták a Gramophone Hírességek Csarnokába.
Párizsi lakását 1940-ben a megszálló német csapatok kirabolták. Az ott talált kottákat – köztük olyan művekét is, amelyeket kifejezetten számára komponáltak – elvitték, majd a háború végén a szovjetek tették rá a kezüket a gyűjteményre, amelynek egy része 2006-ban előkerült, s ezt a híres New York-i Juilliard School őrzi.
A Rubinstein nevét viselő zongoraversenyt 1974 óta háromévente rendezik meg Izraelben a fiatal tehetségek számára. Szülővárosában, Lódzban álló szobra a zongoránál ülve ábrázolja, a hangszer felnyitott teteje szárnyat formáz.
Az életéről készült dokumentumfilm (Arthur Rubinstein – The Love of Life) 1969-ben Oscar-díjat nyert a legjobb dokumentumfilm kategóriában.
2010-ben neves karmesterek, többek között Daniel Barenboim és Zubin Mehta visszaemlékezéseinek felhasználásával forgattak róla francia ismeretterjesztő filmet. Első memoárja (My Young Years) 1973-ban jelent meg, ezt 1980-ban követte a folytatás (My Many Years).
Nyitókép forrása: AFP/Collection Christophel
