Izgalmas, amikor egy már jól ismert eseményt új szemszögből kezdenek mesélni. Ilyenkor egy egészen más történet tárul elénk, és megérthetjük azt is, hogy nem minden teljesen fekete vagy fehér. A 2B Galériában Jevgeniy Fiks Jiddis kozmosz című projektje például a szovjet űrprogramot és a kozmosz feltárását a kelet-európai zsidó tapasztalatból kiindulva értelmezi.
A hidegháború alatt hatalmas verseny folyt a Szovjetunió és az USA között az űr minél hamarabbi meghódításáért. Mindkét fél hatalmas propagandagépezetet működtetett az utópisztikus, innovatív jövő saját változatának népszerűsítésére. A szovjet oldalon vizuálisan a Földön túli területek meghódítása és gyarmatosítása karizmatikus, hősies kozmonauták és káprázatos, titokzatos tájak képében öltött testett.
Jevgeniy Fiks munkái a 2B Galériában azonban arra kérik a látogatót, hogy válasszon egy másik utat, vizsgálja más szemszögből az űrprogramot: így elénk tárulhatnak ennek az ismerős űrversenynek a rejtett aspektusai. Jevgeniy Fiks története a szovjet űrprogramról nem a lenyűgöző győzelemről, a hódításról szól, hanem azokról a zsidó űrhajósokról és tudósokról, akik álmodtak a csillagok útjáról, de az állam által irányított antiszemitizmus miatt soha nem érték el a céljukat.
A galéria egyik vitrinjében ott vannak az űrkutatásról és űrutazásokról szóló szovjet jiddis folyóirat, a Szovjet Haza példányai. Egy másik szekrényben Fiks az újság lapjaiból készített papírszobrai találhatók. A magazin azért nagyon jelentős ebben a történetben, mert Gagarin 1961-es űrbe repülésével egyidőben adták ki.
A Szovjet Haza több cikkben is foglalkozott a szovjet űrprogram eseményeivel, és a szovjet jiddis identitás és kultúra részévé tette ezeket annak ellenére, hogy a zsidó származású személyeket, űrhajósokat és tudósokat kihagyták az űrprogramból. Erről mesél a papírszobrokból készített installáció is: sok űrrepülő között lebeg az asztronauta, de igazából egyikbe sem tud beszállni.
A szemben lévő falon látható egy nyomat Boris Volinovról is, aki Gagarin barátja és közeli társa volt, azonban zsidó származása miatt több beütemezett űrutazásból is kimaradt. Csak 1969-ben, majd 1976-ban kapott lehetőséget kijutni az űrbe. Fiks a Volinov sisakján szereplő cirill betűket héberre cserélte, ezzel az űrutazást a zsidó identitás részévé tette.
Több nyomaton Fiks egybemossa Gagarin arcát a jiddis irodalom klasszikusával, Sólem Áléchemmel. Egy másik képen egymás mellé állítja az unokáit ölelő moszkvai főrabbit és a lányai körében látható Jurij Gagarint. A Szojuz űrállomás szemléltető ábráján az orosz feliratokat héberre cseréli. Ezekkel a gesztusokkal a szovjet zsidó tapasztalatot és az űrprogram eredményeit kapcsolja egybe, miközben elmossa a tények és a fikciók közötti határt – valóban úgy tűnik, mintha a szovjet zsidók az űrprogram részesei lennének.
A kiállítás emléket állít a szovjet zsidó kozmonauták mellett a jiddis tudósoknak is, akik a szovjet űrprogram előrehaladásáért dolgoztak, ám származásuk miatt sokáig mégsem kerülhettek előtérbe.
A tárlaton megidéződik Volf Gordin és Aba Gordin alakja, akik az egyetemes anarchizmus teoretikusai voltak. Volf 1920-ban megalkotta az egyetemes-kozmikus kommunikáció nyelvét, az AO-t. Az AO-t univerzális nyelvnek tekintették, ami kizárja a már meglévő ábécéket. Az emberiség nyelvének nyelvtana a kiállításban különféle kék molinókon köszön vissza. Fiks arra tett ezekkel kísérletet, hogy valós és képzeletbeli kapcsolatokat tárjon fel az AO és a jiddis nyelv között.
A Gordin testvérek mellett szó esik még Ari Sternfeldről is, arról a zsidó származású lengyel mérnökről, akit a modern űrkutatás egyik megalapítójaként tartunk számon. Jiddis nyelven adta elő az űrkutatásról szóló gondolatait. Sternfeldet már kiskorában magával ragadta az űrkutatás eszméje, amikor apjával együtt olvasta a Kiddus-Levánát, azt az imasorozatot, melyet éjszaka mondanak, amikor már látni lehet a Holdat. A kiállítás egyik nyomatán is látható Sternfeld, amint szovjet űrhajósokkal beszélget az 1960-70-es években, egy videón pedig lánya visszaemlékezése fut apja munkásságáról.
Fiks projektjében hangsúlyosan szerepel az „Let My People Go” nemzetközi mozgalom, amely az 1960-as évektől kezdve azért lobbizott, hogy a szovjet zsidók számára lehetővé tegye a kivándorlást Amerikába és Izraelbe.
A galéria belső terében olyan módosított újságcikkek szerepelnek, amelyekre szovjet hősök szobrai és a mozgalom jelmondatai kerültek egymás mellé, éles disszonanciát keltve ezzel.
A művész egyszerre mesél a szovjet zsidók számára elérhetetlennek tűnő űrutazásról és a lehetetlennek látszó kivándorlásról, így azt a szemléletet bontja ki, hogy az űr és a Szovjetunión kívüli helyszínek egyaránt lehetnének zsidó hazák – a valós tapasztalat azonban továbbra is a száműzetés. Várniuk kell, hogy zöld utat kapjanak az Egyesült Államok vagy Izrael felé, vagy felszállhassanak egy űrhajóra, hogy elérjék a „hazát”.
A kiállítás október 9-ig látogatható.
Fotó: Kultúra.hu/ Csákvári Zsigmond
