2019-ben kevesen mertek volna arra fogadni, hogy a kanbulis vígjátékairól ismert (Másnaposok-trilógia, Sulihuligánok) Todd Phillips újraértelmezi a képregényfilm műfaját, és olyan neo noir társadalmi drámát rittyent a DC-univerzum főgonoszának felemelkedéséből, amely elhozza a Velencei Filmfesztivál fődíját - később pedig Oscar-díjat nyer Joaquin Phoenixnek. A Joker messzire ment a kétdimenziós szuperhősök világától: rengetegen imádták, és legalább annyian élesen kritizálták.
Az éjfekete tónusú Gotham városában mindennaposak a bűncselekmények, az épületek, a hatalomba vetett bizalom és a szociális ellátórendszer roskadozik. A Christopher Nolan Batman-trilógiájában bemutatott környezet egy fokkal valahogy még lehangolóbb. Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) gyógyszeres kezelés alatt áll, sötét gondolatok gyötrik, és a Tourette-szindrómához hasonló, kényszeres nevetési roham tör ki rajta a legkülönfélébb helyzetekben. Különcsége miatt úton-útfélen vegzálják, kigúnyolják és megverik. Ebből az alapszituációból indult ki a Joker, amely plasztikusan bemutatta, milyen az, ha egy segítségre szoruló, mentális zavarban szenvedő ember a végső kétségbeesésében radikalizálódik.
A Scorsese Taxisofőrjéből is merítő film azért is szólt különösen nagyot öt évvel ezelőtt, mert az Egyesült Államokban ekkor valóban megszűnt az államilag támogatott, bentlakásos mentálhigiénés intézmények nagy része, és a nyugati jóléti államokban az olló az elit és az alsó társadalmi csoportok között szélesre nyílt. A képzeletbeli Gothamben a munkásosztály megelégelte a politikai ígérgetést, és az anarchiának kezdett szurkolni. Ahogy a szomorú bohóc saját tragédiáját próbálta a komédia nyelvére lefordítani, a Joker úgy gyúrt képregényfilmből maró társadalomkritikát.
Arthur a sok megaláztatás után egy másik személyiségbe menekült, és megteremtette a törvényt és lelkiismeretet nem ismerő alteregóját, aki katalizátorként hatott a város elnyomott tömegeire.
A több mint egymilliárd dolláros bevétel és díjeső után sejteni lehetett, hogy a DC nem elégszik meg az egyszeri sikerrel, Todd Phillips azonban olyan tervet eszelt ki, ami még a hardcore rajongókat is megijesztette: folytatja a Jokert, de musicalben. Amikor először olvastam a hírt, hogy minderre a stúdió is rábólintott, azt hittem, április elseje van. A sztori szerint ugyanis a második rész az arkhami elmegyógyintézetben raboskodó Joker tárgyalásáról szól, miután a férfi megölt öt (valójában hat) embert – egyiküket ráadásul a tévében, élő adásban. Körülbelül olyan bizarrnak hatott az ötlet, mint hogy McMurphy és Ratched nővér dalra fakadjon a Száll a kakukk fészkére kulcsjeleneteiben, és végigtáncoljanak a zárt osztály folyosóin.
Annak idején sokan vádolták a rendezőt azzal, hogy filmje az inceleket ünnepli, ezáltal pedig veszélyes példát mutat sok frusztrált, dühös férfi számára – akárcsak annak idején a Harcosok Klubja. Ezekre a kritikákra is választ kínálhat a teljesen új irány: a Joker: Kétszemélyes téboly ugyanis a rácsok mögött tengődő Arthur instabil elméjében merül el. A film egy animációs betéttel kezdődik amolyan Bolondos dallamok-stílusban, amelyet a zseniális Belleville-i randevú alkotója készített. Joker a rajzfilmben a saját árnyékával küzd meg, ami lényegében előrevetíti, hogy nagyjából mi is fog történni.
Arthur már két éve hűvösön van, reggelente a saját vizeletével teli vödörrel áll sorba a többi rabbal. Vicceket is egyre kevesebbet mesél, hiába cukkolják őrei, közben pedig a gothami ügyész, Harvey Dent a zárt osztály helyett villamosszéket próbál kiharcolni neki. A cselekmény tehát a börtönben és a tárgyalóteremben játszódik, közben pedig a szereplők, amolyan Rob Marshall-féle Chicago-dramaturgia szerint, azaz a sztorizás közben hirtelen dalra fakadva beszélnek tovább fantáziajelenetekben.
Ehhez a rendező szándékosan retróslágereket választott, mégsem lesz a végeredmény a Moulin Rouge!-hoz hasonlatos eszményi giccs, inkább Lars von Trier Táncos a sötétben című drámájának vonalán maradunk. A sötét, depresszív börtön és az első részért abszolút megérdemelten Oscart nyerő Hildur Guðnadottir zeneszerző földbe döngölő dallamai már-már komikusan éles kontrasztban állnak a csillogó, old school musicalek hangulatát idéző látomásokkal, Fred Astaire-rel, Ginger Rogersszel no meg Sonnyval és Cherrel.
Ügyvédje azt szeretné bebizonyítani, hogy Arthur Fleck egy szégyenlős, abuzált, beteg ember, és csak tudathasadásos állapotban, az elméje által létrehozott, erős, karizmatikus, őrült alteregója által volt képes gyilkolni.
Joker az első felvonásban leszámolt a boldogságkultusszal, hogy a másodikban aztán megkapja, amire mindig is vágyott: szeretni és szeretve lenni. Megjelenik a színen Harley Quinn figurája (Lady Gaga), akit itt Lee Quinzelnek hívnak, és aki fontos katalizátora lesz az eseményeknek. Lee szeretete azonban korántsem olyan őszinte és feltételek nélküli, mint az elsőre látszik: ő egy elvetemült rajongó, aki mindenáron az általa istenített eszelős gyilkos közelébe akar férkőzni.
Az ismét nagyszerű Joaquin Phoenix szemeiben mindvégig ott van a kiszolgáltatottság és a fájdalom, ezúttal azonban a több mint kétórás játékidő feleslegesnek hat – pláne úgy, hogy Lady Gaga karizmáját és a Csillag születikben már bizonyított színészi képességeit vajmi keveset használja ki a rendező. A kétszemélyes téboly sokkal inkább Arthur és Joker kettős énjére, mint Joker és Lee párosára értendő. Gaga mindvégig mellékszereplő marad, és ugyan a hangját legalább kieresztheti párszor, nagyon keveset kapunk belőle, dacára annak, hogy különösen passzol hozzá a kettyós karakter: olyan, mintha csak egy elveszett groupie lenne Charles Manson bandájából.
A film nagy erénye, hogy ügyesen tart tükröt a média felfokozott sztárkultusza elé: Lee-t nem érdekli Arthur emberi mivolta vagy a sebezhetősége, ő Jokert akarja. Pont olyan gyorsan képes elfordulni tőle örökre, mint amilyen hirtelen a rabjává vált, ha a férfi nem felel meg az általa elképzelt, idealizált képnek. Arthur legnagyobb drámája, hogy amint leveti álarcát, többé senki sem kíváncsi rá.
A Joker: Kétszemélyes téboly című filmet a 81. velencei filmfesztiválon láttuk, de nem kell sokat várni rá, ugyanis október 3-tól vetítik a magyar mozik az InterCom jóvoltából.
