Szólítsuk meg a saját képzeletünket! Ha a sárkányfa, a bódhiszattva, a szamuráj vagy a wayang bábok világára gondolunk, milyen képek úsznak be a szemünk mögé csöndesen, tapogatózó pasztell színekben? Ázsia a mai napig távoli terra incognita – az a valóság úgy dereng, ahogy egy álom ébredés után. Most épp boldogan tárulnak az ajtók, és mi lassan, nagyokat pislogva lépünk ki a nyári verőfénybe. Kívánjunk egyet, és irány a jövő a holdkapun át: napkeleti kincseket böngészhet a nagyítójával, aki ellátogat az újranyitó Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumba.

Nyugat és Kelet – hiába az észbontó keresési sebesség, még az internet korában is a világ két rendíthetetlen pólusa. És hogy mekkora erővel kólint fejbe ez a lenyűgöző ellentét, azt a Bajza utcáról bekanyarodó, gyanútlan látogató a saját bőrén tapasztalhatja. Ha netán valakit riaszt az a fajta, már-már káoszba hajló, de monumentális kulturális miliő, amely egy ekkora kontinens feltárásakor robban az érzékeink előtt, a maga számtalan színével és szagával – ne aggódjon, hiszen maga Hopp Ferenc is csak laikus kíváncsiságát vitte magával a batyujában, amikor először útnak indult.

Az optikusból lett műértő, aki tanszergyártással is foglalkozott, egy közel négyezer darabbal büszkélkedő műkincsgyűjteményt hagyott hátra. Ez egy kimondottan magas szám. Hopp Ferenc első ázsiai útjának alkalmával választotta azt a strucctojást, amely a leltári számozás szerint szimbolikus egyes számot viseli a kollekcióban, és amelyet különféle fa-, lakktárgyak, kerámiák, drágakő faragványok és hatalmas építmények – például a kertben pompázó kínai holdkapu – darabjai követtek.

Házi oltár császári kiváltságlevél őrzésére.
Kína, 18. század vége, 19. század eleje

Végrendeletében határozott úgy, hogy az Andrássy úti villáját múzeummá kell alakítani, amelyre 1919-ben került sor. Az új intézmény égisze alatt egyesítették az országos közgyűjtemények ázsiai anyagát is – így az már a kezdetekkor olyan kincsekkel gyarapodott, mint az Iparművészeti Múzeumból átkerülő, Xántus János-féle ázsiai gyűjtés vagy a Szépművészetiből átkerülő, Vay Péter-féle japán gyűjtemény.

A múzeum jelenleg mintegy harmincezer műtárgynak ad otthont.

A legnagyobb egységek a kínai és a japán gyűjtemény, a legértékesebbek pedig a buddhista plasztika anyagai, a lakkgyűjtemény, valamint a kínai kerámiák és a japán fametszetek. A szakkönyvtár 40 000 kötettel várja az érdeklődőket és persze a kutatókat is, hiszen az ázsiai művészet tudományos igényű bemutatása már a kezdetekkor fontos volt.

A magyar orientalisztikában számtalan sikeres és nemzetközi hírű tudós működött. Az arabisztika kapcsán például sokan hallhatták már Goldziher Ignác nevét, aki tulajdonképpen az egész nyugati iszlám tudomány megalapítója volt. A Közel-Kelet az a híd Európa és Ázsia között, amelynek felderítésében elsősorban a magyarság őstörténetének megismerése volt a mozgatórugó. A turkológia és az oszmanisztika a török–magyar kulturális kapcsolódások miatt fontos, és talán Vámbéry Ármin, valamint Szilágyi Dániel gyűjtései a legjelentősebbek.

Afrikában Teleki Sámuel az expedíciós csapatával elsőként érte el a Kilimandzsáró hóhatárát – a térségben fekvő Teleki-vulkán nem véletlenül viseli az ő nevét. És persze nem felejthetjük el Almásy Lászlót sem, aki a Szahara kutatására tette fel az életét, és akiről Az angol beteg című híres könyv és a belőle készült filmváltozat is szól. Az indológia legnevesebb pártfogói Kőrösi Csoma Sándor és Baktay Ervin, valamint Stein Aurél régész. A magyar sinológia jeles alakjai főképp Xántus János, Felvinczi Takács Zoltán és Bozóky Dezső voltak.

– A múzeum kiállítási tereiben viszont egy-egy igazgató jelentős munkássága követhető nyomon – mondja Fajcsák Györgyi múzeumigazgató. – Az első teremben az intézményt a két világháború között vezető Felvinczi Takács Zoltáné a főszerep, aki reprezentatív gyűjteménnyé kívánta fejleszteni Közép-Európa első ázsiai művészeti múzeumát. A következő terem a második világháború után igazgatóvá kinevezett Horváth Tibor régész-japanista előtt tiszteleg, aki új gyűjteményi egységek létrehozásával egész Ázsiára figyelmet fordítva gazdagította a múzeumi anyagot. A további vezetők közül Miklós Pál és Ferenczy Mária sinológusok munkásságát emeltük ki.

Asztali ellenző porcelán előlappal. Kína, 18. század

A villába érve okosan biccent a kíváncsi látogató: valóban, van még mit felfedezni. Annyi bizonyos, hogy nem elég egy nyári vakáció a Távol-Keleten, és nagyon nehéz megragadni, hogy mi a helyi gondolkodásmód lényege. Ázsiában viszont, bár engednek a turizmusnak, és a látogatottsággal, népszerűséggel járó pozitívumoknak és negatívumoknak egyaránt teret hagynak, mindmáig szinte változatlan formában őrzik a hagyományokat – legyen szó bármely országról.

Ez a világ és tudásforma beszippantja az átlag európait.

Felvetődhet bennünk a gondolat, hogy egy ilyen kiállítás nagy előnye a megengedés: láthatóvá válnak a saját és az idegen kultúrák különbségei és a hasonlóságai. A hűvös teremben álldogálva szemközt császári kiváltságlevelet őrző díszes házi szentély vár. Egy porcelántálon tekergőző sárkány mered ránk. Mit üzenhet? A sárkány titka, mint megtudhatjuk, a féltve őrzött gyöngy, amelyben egész ereje rejlik – a kínai művészet titka pedig maga a porcelán, amire a bestiát festették. Európában ugyanis sokáig úgy hitték, valamely kagyló anyagából készítik a míves császári portékát, ahogyan azt is homály fedte, hogy a lakk egy fából kinyert gyantából származik.

Ha valaki segítségül hívja eddigi tudását a varázslatos Keletről, tudhatja, hogy az animizmus, a dolgok lelkében való hit szerte Ázsiában igen erős. Indiában valóban gyógyító erővel bír a Gangesz, és nem számít, milyen évet írunk, ahogy az sem, hogy éppen pandémia van.

Ötrekeszes inró, orvosi lakkdobozka egy rókalagzi ábrázolásával. Japán, 18. század közepe

Az európai és az ázsiai művészet közötti legfőbb különbség, hogy bár előbbi vonatkozásaiban kevésbé, az utóbbi kivétel nélkül mindig a szakralitásban gyökeredzik.

Az ázsiai művészet összes aspektusa arról a transzcendens kapcsolatról szól, ami a földön élőket összeköti az égiekkel.

– Az ikonográfiája, a szimbólumrendje, a művészetének nyelve nagyon sokszorosan rétegzett olvasatú – tette hozzá Fajcsák Györgyi. – De nagyon dinamikusan mutatják fel kortárs megfogalmazásban is a hagyományos értékeiket. Mi törekszünk arra, hogy a hazánkban ismeretlen vagy alig-alig ismert ázsiai kultúrák hiteles bemutatása mellett érvényre juttassuk a kortárs művészeti szemléletet is. Kiállításainkban szívesen társítunk kortárs művészeti alkotásokat a hagyományos művészeti anyaggal. Ennek 2013 óta lényegében töretlen a hagyománya a múzeumban.

Mizser Fruzsina teljes cikke a Magyar Kultúra magazin 2021/3. számában olvasható.