A kellő pikantéria - HOMOKI GÁBOR

? Mindkettő. Attól függ, mikor mit kell játszani. De a kvartetten belül is cserélgetjük mind a hárman a hangszereket, hiszen Kokas Kati, sőt időnként Kelemen Barna is brácsázik. Roppant kíváncsiak vagyunk, milyen a másik szólamot játszani. A brácsára irigykedünk mindannyian, mert nagyon-nagyon izgalmas. Állítólag Haydn és Mozart, mikor eljátszotta saját vonósnégyeseit, mindig a brácsaszólamot választotta.

 

 

? Különlegesebb, mert a legtöbb ellenszólamot erre a hangszerre írták. A brácsa érdekesebb harmóniákat produkál. Ha nincs ez a szólam, akkor nagyon egyszerűnek tűnik a darab. A brácsa adja meg a kompozíciónak a kellő pikantériát. De persze azért a hegedűt is nagyon szeretem, hiszen virtuózabb, kifinomultabb. Együtt jó ezen a két instrumentumon játszani, ráadásul a brácsázás a hegedülést is segíti, azzal, hogy nagyobb méretű, és játék közben más technikára kell koncentrálni.

 

 

? Mindegyiket, hiszen szinte az összes mű új számomra. S tényleg nem tudom, hogy összesen hány alkalommal lépek pódiumra. Különösen izgalmas lesz Schubert Pisztrángötöse Kocsis Zoltánnal, vagy a szólóm, Hubay Zephirje. A kvartettel előadott darabok persze már a repertoárom részei ? kivéve a Steve Reich-művet, ami szintén rendhagyó ?, sokat gyakoroltuk ezeket a versenyekre. Egyébként már a harmadik kaposvári sorozaton szerepelek, és szerintem nincs még egy ilyen fesztivál a világon. Remek a hangulat, különleges művészek lépnek pódiumra, a magyar közönség pedig páratlan módon tud tombolni.

 

 

? Az elején tényleg félelmetesnek tűnt. Mindez azzal kezdődött, hogy Barnabásék mester és tanítvány sorozatot rendeztek a Márványteremben, és amikor rám került a sor, éppen vonósnégyest tűztek műsorra. A közös játék mindannyiunknak nagyon megtetszett, azonnal kiderült, azonos zenei nyelvet beszélünk. A kezdeti elfogódottság mostanra már eltűnt, hiszen rengeteg fellépésen, versenyen, közös sikeren vagyunk túl. A gyakorlás során pedig mindenki elmondhatja a véleményé: függetlenül attól, hogy Kokas Dórival még csak növendékek vagyunk, a mi ötleteink ugyanolyan értékesek. Közös a munka és a cél. Kicsit pedig a családba is beépültem, hiszen Barnáék Gáspár fiának én lettem a keresztapja.

 

? Sok munka vár még ránk, hiszen még csak két és fél éve játszunk együtt, így nem lehetünk olyan professzionálisak, mint a sok esztendeje gyakorló vonósnégyesek. Rengeteg felvételt hallgatunk, olyan kvartettektől, mint a Takács-Nagy vagy a Végh Sándor, lehet mit tanulni. Készülünk egyébként ősszel a Berlini Filharmóniába, ahol koncertezünk és lemezfelvételünk születik, emellett várnak még ránk más felkérések, turnék, versenyek is.

 

 

? Lesz nemsokára. Jelenleg mesterképzésre járok és Szenthelyi Miklósnál fogok diplomázni. Emellett szólistaként is versenyekre készülök, ősszel például a budapesti Szigeti-megmérettetésen veszek részt.

 

? A hegedűt választottam. Bár korábban sokszor megbántam, hogy nem a brácsa mellett döntöttem, mert úgy vélem, több esélyem lenne azon az instrumentumon, sajnos azonban annak a repertoárnak még kevés versenyművét sajátítottam el. Ha brácsázom, akkor ugyanis szinte mindig kamarazenélek. Most, a megmérettetésekre készülve, úgy érzem, megismertem magam, megtanultam, hogyan működöm. Talán ez segít majd a jövőben, ráadásul a verseny másfajta koncentrációt jelent, mint a hangverseny.

 

 

? Mindegyik, emellett bele akarok kapaszkodni abba, hogy én nemcsak klasszikus zenész vagyok. Az Erkel Ferenc Általános Iskolába jártam, így az énekléshez mindig volt közöm, a dalszínház gyerekkórusának is tagja lehettem. Az összes operát kívülről fújom, imádtam az Ybl-palotát. Az éneklést sosem tudom abbahagyni, lelki beteg leszek, ha egyetlen nap nem énekelhetek. Ezért is döntöttem úgy, hogy felvételiztem a jazz énekszakra a Zeneakadémián, és szerencsére sikerrel jártam. Sok olyan művészt megismertem, akivel szívesen játszanék együtt. A versenyek miatt mostanában hanyagoltam kissé a tanulmányaimat, de énekelek egy együttesben, és zenei mindenevő vagyok. Imádom az igényes könnyűzenét. A szüleim Elvis-rajongók, így már csecsemőkoromban a ?királyról? elnevezett klubba jártam. Magam is Elvis-bolonddá váltam, nagy lelkesedéssel éneklem a dalait, a Zeneakadémián a jazz tanszakos hallgatókkal koncertet szerveztem a tiszteletére. Ebben az évben lesz a halálának 35. évfordulója, erre is kitalálok majd valamit. A hegedű és a brácsa mellett így több lehetőséget látok magam előtt. Még nem tudom pontosan, merre, hogyan indulok, de mindig foglalkozni akarok könnyűzenével is. Ez a személyiségem másik fele, nem tudnék felhőtlenül boldog lenni, ha csak klasszikus koncerteken szerepelnék. Az első lépés egyébként egy lemez, amit szeretnék hamarosan elkészíteni, ezzel indulhatna útjára az együttesünk.