Kenyeres Bálint filmje egyetlen magyarként indul az Arany Pálmáért

A világ legjobb rövidfilmjei közé válogatták Kenyeres Bálint (Tegnap, A repülés története, Before Dawn) Sundance- és Európa-filmdíjas rendező No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét. A cannes-i filmfesztivál mai bejelentése szerint a rövidfilm egyedüli magyar produkcióként szerepel idén Cannes-ban és versenyez az Arany Pálmáért.

Kenyeres Bálint (jobbra) a No.3 (The Spectacle) forgatásán. Fotó: Vághy Anna / Anabana
Kenyeres Bálint (jobbra) a No.3 (The Spectacle) forgatásán. Fotó: Vághy Anna / Anabana

A No.3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül.

Kenyeres Bálint rendező kiemelte: „A történet szó szerint álmomban született. Ilyenkor az ember fogja magát és meg is csinálja.”

„Bálinttal több mint 15 éve tervezzük, hogy közösen készítünk filmet. Bár a körülmények egyáltalán nem, de az alkalom mégis ideálisnak tűnt erre. Ennél jobban nem is indulhatott volna a közös munka” – mondta el Bartók Anna, a film vezető producere.

A film két nap alatt forgott idén január végén Monoron, független finanszírozásból, az Anabanana gyártásában. A forgatókönyvet Kenyeres Bálint írta, operatőre az Egy szent szarvas meggyilkolását és A homárt is fényképező Thimios Bakatakis, producerei Bartók Anna, Kisgergely Zita, Hutlassa Tamás, Jeremy Zelnik és Romwalter Judit.

A No.3 (The Spectacle) két főszerepében amatőrök, Jónás Vilmos és Oláh Józsefné Jolika, a további szerepekben Sándor Soma, Udvari-Kardos Tímea és Váradi Gábor láthatók. A rövidfilm vágója Vághy Anna, látványtervezője Sztevanovity Szandra, maszkmestere Kriskó Ancsa, hangmestere Jan Schermer volt, a jelmezeket Nagy Annamari tervezte, a digitális trükkökért Birkás Máté felelt.

A No.3 (The Spectacle) 4781 film közül került be Cannes-ban a versenyfilmek közé, és május 24-én dől el, hogy milyen eredményt ér el a világ egyik legrangosabb filmes eseményén. A magyar közönség várhatóan ősszel láthatja majd Kenyeres Bálint új alkotását.

Ez is érdekelheti

Cannes-ban mutatják be a Mission Impossible legújabb részét

A Mission Impossible: Végső leszámolás bemutatója alkalmából Tom Cruise is vendégeskedik majd a filmfesztiválon.

Robert de Niro tiszteletbeli Arany Pálmát kap

A színész az elismerést 2025. május 13-án veszi át Cannes-ban.

Juliette Binoche lesz a cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke

A közönség szeretetét és a filmvilág elismerését élvező hatvanéves francia színésznő a május 13. és 24. között zajló filmfesztiválon vezeti majd a nemzetközi versenyprogram zsűrijét a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.