Ez a kiállítás nem a múzeumok küszöbét csak világszenzációk alkalmával átlépő nagyközönség számára készült, hanem egyszerű szakmai kötelességből. Nagyon is valószínű, hogy Buday György neve keveset mond a képzőművészet felszínén poroszkáló műkedvelők táborának, bár ha közismertebb lenne életrajza, ők is találnának benne kedvükre való csemegét. Például azt, hogy 1953-ban, II. Erzsébet koronázási ünnepségének értesítőjét Buday fametszete díszítette. De érdeklődésre tarthatna számot a karácsonyi képeslapok történetét feldolgozó monográfiája is, amihez V. György király özvegye, Mary anyakirálynő gyűjteménye szolgáltatta a legfőbb segítséget, melyet küldönc szállított a windsori kastélyból a művész lakására, hogy kedvére tanulmányozhassa. Merthogy az 1907. április 7-én született grafikus - vagy ahogy önmagát titulálta "fametsző" - 1938-tól Angliában élt, két évig ösztöndíjasként, majd a II. világháború kitörésének hírére 1990-ben bekövetkezett haláláig.
Már 17 évesen önálló kiállítása volt szülővárosában Kolozsvárott, egyetemi tanulmányait mégis joghallgatóként végezte a szegedi egyetemen. Megalakította a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumát, megismerkedett Radnóti Miklóssal, akinek 1935-ben megjelent Újhold című kötetét illusztrálta is. Ez az év különösen sok munkát hozott a számára, magyar parasztmeséket, székely népballadákat, s egy svéd kiadású Az ember tragédiája kötetet is illusztrált. A következő évtől gyakorlatilag külföldön élt, előbb Rómába kapott ösztöndíjat, majd Londonba, ahol mai mércével is hihetetlen sikereket ért el, például a Királyi Fametsző Társaság tagjává választották. Bár Shakespeare-t is illusztrált, a magyar irodalom és kultúra mindig is szívügye maradt. 1947-ben a bécsi Collegium Hungaricum mintájára életre hívta Londonban a Magyar Intézetet. Emellett folyamatosan alkotott, egyik legnagyobb szabású vállalkozása az a huszonöt portréból álló sorozat, amely Balassitól Nagy Lászlóig örökíti meg a magyar irodalom legnagyobb alakjait, s ami a magyar költészet antológiájában jelent meg Angliában a 70-es években.
1956-ban a forradalom leverésének hírére összeomlott, s ettől kezdve haláláig a Londonhoz közeli Coulsdon intézetében élt. Ott egy pavilont műteremnek rendeztek be a számára, ahol folyamatosan dolgozott.
Munkássága nem felejtődött el Magyarországon, bár jellemző a hivatalos megítélésre, hogy amikor Csaplár Ferenc a 60-as években tanulmányt akart írni róla, nem talált hozzá Magyarországon forrásanyagot. 1970-ben azonban a Helikon Kiadó megjelentette a fametszeteit.
A szegedi múzeum 1982-ben állandó kiállítást rendezett műveiből, amelyet pár éve lebontottak. Most, születésének 100. évfordulója alkalmából újra a falakra és tárlókba került az anyag, amely a kolozsvári, szegedi és angliai éveket felölelve a teljes életművet szemlélteti.
