1926-ban iratkozott be a Budapesti Iparművészeti Iskolába, majd Bécsben, Münchenben és Koppenhágában folytatta tanulmányait.
Másfél évig dolgozott a franciaországi sévres-i gyárban. Már első, 1928-as kiállításán feltűnt egyéni hangjával, de csak később alakította ki a rá jellemző, senkivel össze nem téveszthető stílust, amelynek napjainkban sok epigonja van.
De egy igazi Kovács Margit-figurát rögtön fel lehet ismerni megformálásának kecsességéről, vonásainak groteszk humoráról és a népművészettel erős rokonságot mutató figuratív készségéről.
Művészetének központi alakja a nő, aki lehet madonna, parasztasszony, siratóasszony, szoptató anya, bibliai alak, öregasszony vagy szent. Teljes paraszti és mitológiai világot teremtett, amely ma a szentendrei házban, a Kovács Margit Múzeumban tökéletes szépségében tárul elénk.
“Milyen is ez a tűzben fogant, egyedülvaló és varázslatos világ… minden benne van: fiatalság és öregség, okosság és balgaság, születés és halál, vágyakozás és várakozás, töprengés és álmodozás, sóvárgás és szorongás, virrasztás és siratás, lakoma és kézfogó, lakodalom és temetés, és minden megtörténik: hiszen Kovács Margit sok-sok teremténye ott szuszog és bámészkodik, kandikál és pironkodik, tükörbe néz és pletykálkodik, szoptat és dajkál, dalol és táncol, hárfát penget és kürtöt szólaltat, esőt les és hálót merít, kenyeret szeg és gyümölcsöt szed, szemlélődik és emlékezik, titkot les és idéz, gyötrődik és gyászol ennek a nagyon kedves kis barokk háznak lágyan hajló szelíd boltozatai és hűvös dongái alatt, a szép kovácsoltvas rácsok megett, és mindenkihez szól és mindenhez csak az kell, hogy igaz szívvel közelítsük meg…”
(Gábor László).
SzoptatóCsaládi kör
A múzeum jól mutatja munkásságának különböző korszakait: a korai, még darabos figurákat, a színes korszakát, amely a leghíresebb és a színtelent, amire az ötvenes évek külső-belső körülményei vitték rá: a lelki nyomás és a fizikai szegénység.
És mégis talán ez a korszaka legszebb: amikor hagyja érvényesülni az agyag egyedülálló, semmihez sem hasonlító, eredeti természetességét. Ez az az anyag, amibe a művész korán beleszeretett és amit élete végéig nem tett le.
SzomszédokVarázsló
“Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom – vallja. – Már az első érintésekor életem elemévé vált. És azóta ez az elem belekerülve vérem áramába, hol az öröm hullámhegyeire, hol az ijedt reménytelenség hullámvölgyeibe sodor, emel, buktat. Azt kívánom, hogy ez a hullámverés utolsó lélegzetvételemig elkísérjen. Mert csodálatos ez az ősi mesterség.
Az élet hajnalán vette kezébe az ember az agyagot. És amikor az első fazekas elkészítette az első hasznos edényt – játszott is, örült is bizonyára: belevésett hát valami szép haszontalant. És azóta kézről kézre adja ezt a szép játékot… És milyen csodálatos: a fazekas már rég nincs sehol, de jókedve, humora, pajzánsága, öröme, gyásza ott duruzsol továbbra is cserepeiben és mesél az utána jövőknek.”
Így vagyunk mi, kései rajongók is Kovács Margit művészetével.