60 ház nyit ki

Képző

A Budapest100 tavalyi sikere után a szervezők, a KÉK ? Kortárs Építészeti Központ és az OSA 2012-ben is megkeresték az idén százéves házak képviselőit. Számos lakógyűlés és egyeztetés után alakult ki a programban részt vevő házak listája. Idén 25 közintézmény, köztük a Külügyminisztérium, a Katona József Színház, a Lajta Béla tervezte Vas utcai kereskedelmi szakközépiskola várja izgalmas programokkal, koncerttel, kulisszajárással, korhű iskolai órákkal a kíváncsiskodókat.

 
A 35 csatlakozott lakóház színes történetekkel, a lakók képeiből rendezett kiállítással, süteménnyel és teával készül a százéves házak hétvégéjére. Az érdeklődők a pincétől a padlásig bejárhatják az épületeket, megcsodálhatják a részleteket, a díszes kapukat, korlátokat és falfestéseket. A séták során az is kiderül, milyen volt a 100 évvel ezelőtti Budapest, mennyire voltak korszerűek, nagyvonalúak, vagy éppenséggel nyomorúságosak az épületek.
 
Az programban részt vevő épületek teljes listája és a részletes program április 3-tól a www.budapest100.hu oldalon olvasható.