7 és ?

Nem nehéz feladat. A lenti térben látszólag önálló képek ? nem művek: az egész tárlaton csupán egyetlen festmény szerepel, a földszinti térsor ezzel nyit, a többi mind sokszorosítható nyomat vagy helyspecifikus installáció ? vonulnak végig, egy pimaszul radikális street-art gesztustól a hurráoptimizmust gúnyoló közhely-lufikig. Fönt pedig egy feszes, erős struktúrájú sorozat látható: Jézus élete piktogramokban.

Ahogy fent, úgy lent, hirdette Hermész Triszmegisztosz; Gábor Imre pedig az ?ezt nektek? irányelvből kiindulva, pedánsan követi a tanítást. Fent is, lent is számítógépes printeket tesz ki. Nem vesződik a megfestésükkel: az újtestamentumi storyboardot korlátozott számú elemkészletből variálja számítógéppel és lepedő méretű papírfelületekre nyomtatja ki. Lent egy szobát kerít rikítóan égszínkék tapétával, rajta felhőcskék és kés élességű sugarakat lövellő napsütés, három-négy elem ismétlődik végig; aztán könnyező fák egy printekkel borított üres kockán, pisztollyal átlőtt fejek egyetlen golyó nyomvonalára húzva, angol szavakat pufogtató, plotterrel vágott matrica-léggömbök (ízelítő a szöveges tartalomból: létezés, szeretet, kötelesség, kegyesség, hírnév, siker, őszinteség). A fenti képsor ideái itt lent, az utolsó teremben a fejük tetejére állnak ? a krisztusi eszméket idiotizmussá koptatja a napi gyakorlat.

Gábor csupán történeteket tesz egymás mellé, nem is különösebben keresi az összefüggést közöttük. A néző viszont megtalálja. A sorozatgyilkosságban egyetlen golyó jár körbe, útvonala még a hátsó fal fülkéjénél sem törik meg, kúszik tovább a következő képregény-fej irányába. A hupikék szoba repetitív elemei irritálók, valahogy mégis behúzzák a nézőt ebbe a műanyag valóságba. A kocka formában megjelenő ?könnyező fák? geometriai formákkal jelölik ki a természet kontúrjait. A különálló narratívák a fenti sorozatban kapnak magyarázatot. Jézus ezekben a piktogramokban egy pláza felirataiból gazdálkodik, a kufárok a kijáratot jelző ábrában pucolnak kifelé a templomból, Máriát a Golgota alatt ugyanaz az ábra jeleníti meg, mint Jézust az utolsó vacsorán. A sírba fektetett Jézus fölött a kereszt maga az Atya figurája, a megkísértésben tengelyesen tükröződik Jézus, fölötte falloszok, koronák és dollárok röpködnek.

Gábor Imre viszonyulása a kép és a téma metszetéhez a pop-artból ered. Pimaszul egyenjogúsítja a kis és a nagy történeteket. Mindent átír, amihez közel kerül, de sosem ugyanúgy: viccet csinál a toposzokból, esendővé teszi az öröklétet, folyamatossá az egyszerit. Az ismétlődés így kérdőjellé, a sorozat önmagából viccet gyártó anti-történetté lesz, igazi poszt-poszt képfolyammá.