Ábrázoló festőből gondolkodó művész

Képző

Tizenöt évvel Benedek Jenő (fotó) halála után olyan sorozattal ismerkedhetünk meg, melynek tagjai néhány kivételtől eltekintve kiállításon még nem szerepeltek.
Ez a közel félszáz grafika plasztikusan mutatja, hogy Benedek Jenő hallatlanul elmélyült, fantáziadús és bravúros rajzművész is volt. A rajzok részben rotring tustollal készültek, nagy számban találhatók azonban köztük olyanok, melyet golyóstollal rajzolt.
Benedek ábrázolt tárgyi világa - halai, macskái, vekkerei és groteszk emberalakjai - bármennyire is hordozza a metafizikus festészet attribútumait, a képeken sohasem halott vagy kihűlt tájak, enteriőrök jelennek meg.
Bár a kiállítást megnyitó Feledy Balázs megemlítette, hogy a művészre hatott a XX. század első évtizedeinek szürrealizmusa, kedvelte Chiricót, Dalit, de mindenkinél nagyobbra tartotta Goyát, a most kiállított grafikákon Goya hatásából kevés (talán csak a drámai erő) látható, viszont Chagall vagy Bosch misztikus állatai, tárgyai (fekete-fehérben) inkább felfedezhetők.

Üldözött (1980) Furcsa hétvége (1981)
Még nyilvánvalóbbak az irodalmi hatások: Kafka és Bulgakov alakjai, például a Mester és Margarita figurái is megjelennek. E rajzok megismerése - sok-sok évvel a művész halála után - új jelenség a kortárs képzőművészet történetében. Az értékelés most kezdődik majd, bizonyára lesznek viták, hogy Szabó Vladimir vagy Szalay Lajos közelében hol helyezhető el Benedek Jenő szellemi hagyatéka. A rajzkollekció nyilvánosságra hozatala elősegítheti, hogy a teljes Benedek Jenői életmű is feldolgozódjék.
Megbűvöltek (1981) Esős idő (1981)
Mert az már köztudott, hogy az ötvenes évek kitűntetett, sokat foglalkoztatott "szocreál" tematikájú, ábrázoló festőjéből 1956 után gondolkodó, vívódó művésszé vált. A hatvanas években egyéni piktúrájú, karakteres, befelé forduló festő munkáit tárta a nyilvánosság elé. Egyre intenzívebben és drámaian dolgozta fel sokévtizedes, belül hordott emlékeit. Ez nyomon követhető volt az 1984-ben, az Ernst Múzeumban megrendezett retrospektív tárlaton is.
Egy galériát ritkán illetnek dicsérettel, amiért olyan anyaggal ismerteti meg a tárlatlátogatót, amely a reveláció erejével hat - hiszen természeténél fogva ez a dolga.
Csakhogy manapság (amikor a kortársak egymás lábát tapossák, hogy bemutatkozhassanak) az egy-két évtizeddel ezelőtt elhunyt festők munkáiból ritkán állítanak ki. Benedek Jenő esetében érdemes volt kivételt tenni, a hagyatékról még sokat fogunk elmélkedni.