Ha van forradalom forradalmárok nélkül, akkor ilyet éltünk át 1989-ben Magyarországon. Mozgalmárok, ágensek azonban szép számmal akadnak azóta is, rásegítők, ideológusok is, sőt kézenfekvő a gondolat, hogy az akkor éppen itt élő, alkotó művészek is dolgoztak az ügyön. Vagy ha nem is játszottak szerepet benne, hoztak is, vittek is valamit magukkal. Maja és Reuben Fowkes Budapesten élnek, de a gondolkodásukban bőven van annyi távolságtartás, ami lehetővé teszi, hogy megvizsgálják, az 1989-2009 között nálunk alkotó külföldi képzőművészekből mit hozott ki a változásban lévő Budapest akkor és azóta is.
A Kiscelli Múzeum templomterébe került kiállításra tehát a két kurátor olyan külföldi alkotókat hívott, akik ebben a húsz évben dolgoztak itt egy ideig. Nem ragaszkodtak itt készült, rendszerváltás korabeli művekhez, inkább a hatásvizsgálat mentén indultak el. Így kerültek Eike nyolcvanas években készített, néha megállított, néha visszatekert, az idő csapdájába esett budapesti videói mellé Catherine Bürki nagyméretű firkái a saját konyhájáról, Sanna Härkönen hímzett utcai jelenetei, David Wilkinson kolbászból font Ádám-Éva párosa, amint éppen a "beleiket húzzák" valami jövő perspektívája felé, vagy Claudia Martins fotói a Kerepesi temető időtlenül szépséges nőalakjairól. A rendszerváltozás előzményei közé tartozik az a piros bőrönd is, amit Ninni Wager pálcikákra erősített, papírból kivágott rengeteg arccal tűzdelt meg - gomba módjára nőnek ki a bőrönd belsejéből, mint valami titkos arzenál, de arca egyiknek sincs, csak mosolya.
A dekadens forradalmat több alkotó is köztéri produkcióként hangszerelte. Alexander Schikowski zseniális etűdöt ad elő a 90-es években a Hősök terén a kirekesztés lélektanáról; a turistacsoportok ijedten nézik, ahogyan a magát lezsidózó, lecigányozó művész tojásokat vagdal a saját fejéhez. Azok sem jártak jobban, akik Dominic Hislop köztéri jeleivel találkoztak annak idején: ő volt az, aki az utcai jelrendszerbe beavatkozva átírta a falfirkákat, matricákat ragasztott szubjektív üzenetekkel, az "innen 80 méterre van egy McDonald's" táblákat akkurátusan 80,123 méterre korrigálta, vagy kitette Paks határába egy óriásplakáton a "semmi" feliratot, mint a fogyasztói álmok abszolút zéróját.
A kiállításhoz készült katalógust szerencsére nem műelemzések töltik meg, hanem remek interjúk és visszaemlékezések, még éppen jókor egybegyűjtve. A korabeli magyar művészeti élet speciális tükörben tárul fel benne, de ennél sokkal több és izgalmasabb a kötet: egy elmúlt közös kamaszkor naplója.
