Aknay János: ezentúl talán Kossuth-díjas képeket kellene festenem?

Képző


Kossuth-dij_AknayJanos_D__TT20100315035.jpg
 Aknay János

(MTI) - Mint elmondta, eddig is sok mindenre nyitott volt, s ezután is részt vesz jótékonysági eseményeken, árveréseken, mert a magas elismeréssel munkái bizonyos fokig fölértékelődnek, s úgy érzi jól magát, ha adhat. Elárulta: nem számított a magas kitüntetésre, de jól esett neki, amikor megkapta az értesítést az elismerésről.

   
Hozzátette, hogy mint kiállító művész, díj nélkül is ugyanazt csinálná, mint eddig. "Ezentúl talán Kossuth-díjas képeket kellene festenem?" - tette föl a költői kérdést. Hozzátette ugyanakkor, hogy 61 évesen a kitüntetés egyfajta anyagi biztonságot ad neki a további munkához.
   
Aknay János 1971 óta él Szentendrén, 1972-ben alapította művésztársaival a Vajda Lajos Stúdiót, amelynek a közelmúltig elnöke is volt. 2002-ben Munkácsy-díj eső hullott a "vajdásokra", ő is kapott az elismerésből. 1992-től a szentendrei régi művésztelepen dolgozik, ott van műterme és ez azért jó - fejtette ki -, mert a nagy elődök nyomdokaiban járhat.
   
Ifjan gyakran volt látogatóban a régi művésztelepen, megismerhette Korniss Dezsőt, Barcsay Jenőt, aki nem ott lakott, de gyakran fölkereste festőbarátját, Kántor Andort, mindenki Misáját és a feleségét, Gálffy Lolát. Ismeretséget köthetett Deim Pállal, Ilosvai Varga Istvánnal és láthatta a szomszédban lakó Czóbel Bélát és feleségét, Modok Mária festőt. Mindez életre szóló élményt jelentett neki - magyarázta.
   
Így nem csoda, hogy művészete szervesen illeszkedik a Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Deim Pál nevével fémjelzett szentendrei iskola konstruktív-szürrealista vonulatához. Képeinek visszatérő motívumai - ház, angyal, kereszt, ablak, bábu - egyrészt a szentendrei architektúra elemeiből, másrészt a város progresszív művészeti hagyományaiból táplálkoznak. "Nagyon is hatott rám a szentendrei iskola, de a saját utamat járom, és nem kell szégyenkeznem miatta" - jegyezte meg a festőművész.
   
Aknay János örül annak, hogy a Kossuth-díj átvétele egybeesik nagy gyűjteményes kiállításával, amely Szentendrei Múzsa címmel látható Debrecenben, a Modem - Modern és Kortárs Művészeti Központban a hónap végéig. Elmondta, hogy tematikus, 400 oldalas dupla album - a szentendrei MűvészetMalomban rendezett őszi tárlata és a Modemben bemutatott anyaga - jelent meg Novotny Tihamér művészeti író előszavával a debreceni kiállításra.
   
Folyamatosan dolgozik, április 7-én a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében az Ókeresztény sírkamrában hatvan, angyalokat ábrázoló digitalizált nyomatát állítják ki.
 
Korábban: