Allan Sekula-tárlat nyílik a Ludwigban
A világhírű amerikai alkotó, Allan Sekula dokumentarista fotó- és videóművészete révén vált ismertté. A hetvenes évek elején induló pályája kezdetétől fogva a vizualitás, azon belül a művészi ábrázolás hagyományos módjainak aláaknázása foglalkoztatta. Mindemellett Sekula a kapitalizmus bevett mítoszainak állandó kritikusa is, érdeklődésének középpontjában a globális tőkének kiszolgáltatott dolgozó ember áll.
A kiállításon a művész korábbi és jelenlegi munkái egyaránt szerepelnek, a retrospektív bemutatás szándéka nélkül. A munka valamint a hozzá kapcsolódó egyéni és társadalmi helyzetek, illetve megközelítések köré épülő tárlat része a Polonia and Other Fables (Polónia és más mesék) című új sorozat is, amely kritikus szemmel dokumentálja és vizsgálja a globalizáció társadalmi hatásait.
Délelőtt 11 órától, Bencsik Barnabás köszöntője után, maga a művész tart tárlatvezetést. Jelen lesz Karolina Lewandowksa, az eredeti kiállítás kurátora, valamint Székely Katalin, a magyarországi kiállítás kurátora is.