A kiállítás két különböző térben jön létre. A földalatti kiállító térben a megfosztástól a kifosztásig stációit mutatják az 1944-es korszak gettóitól, a deportálásokig, majd Auschwitz magyar vonatkozásait. A kiállítás másik helyszíne a felújított Páva utcai zsinagóga épülete, ahol kettős célt fogalmaznak meg. Az egyik-emléket állítanak azoknak az egyszerű embereknek, akik az életük kockáztatásával segítették az üldözötteket, a másik, hogy a hiányt érzékeltessék az elpusztított családok, emberek, kiirtott közösségek iránt. A történtek megértéséhez valós sorsok, egyének és családok életútját követve lehet eljutni, követve így az üldöztetés ?fázisait?. A múzeum célja, hogy a fiatal 14-24 éves korosztály tájékozottabb legyen a történelem e sötét korszakáról, ötvözve az oktatást a valós dokumentációval. Ezért a rendezők kiválasztottak néhány eltérő társadalmi réteghez tartozó családot és az ő szenvedésükön keresztül mutatják be a megtörtént valóságot. A nagytőkéstől a neológ kispolgárig, a pesti kistisztviselőtől a kárpátaljai ortodox szatócsig, majd a cigányság vándor, zenész, kézműves rétegeinek sorsát követve érthetjük meg - a meg nem érthetőt - a félmilliónál is több magyar zsidó és roma elpusztításának okait és történetét. Alátámasztva egykori dokumentumok, fényképek, híradók, "karikatúrák", röplapok és plakátok-uszító tömeg hergelésével. A korszak nyomasztó történelme miatt figyelemre méltó, hogy a rendező gárda felvállalta azt a lehetőséget, hogy ezt a sötét időszakot nemcsak a borzalmak megjelenítésével mutatja be, hanem személyes sorsokon keresztül rádöbbenhet a látogató arra, hogy a statisztikai adatok mögött, hétköznapi emberek tragédiája rejlik. Ezt hangsúlyozzák a belsőépítészi jelképszerű megjelenítések, élve a vizuális kommunikáció és a digitális technika eszközeivel. A belső tér sajátos megjelenítése az első és utolsó stációt jelképező induló és érkező tér, ahol szimbolikus üveg-plexi hengerek sokasága jelképezi az üldözések előtti emberek sokaságát, majd a végső stáción az élet, a közösség hiányát. A következő téret a jogfosztásokat szimbolizáló bizarr alakú installációk töltik be. A kifosztás terét az elkobzott tárgyakra és az embertelen módszerekre utaló szürreális installációk jellemzik. A szabadságtól való megfosztás tere - a kommunikáció és az információ hiánya, a méltóságtól való megfosztás terét a hangsúly változása úgy mutatja, hogy megváltozik az installáció színe és léptékei is. Az élettől való megfosztás terét a dokumentációs képanyag és a kiállítási tér tükröződéseinek segítségével elbizonytalanított térérzet belsőépítészeti eszközével akarják felerősíteni. Ezt követi a lezáró-bevezető tér installációja, amelynek tartalmi információja, a felelőségre vonás. Innen indul az átvezető út a zsinagógába, amelynek földszinti terében található az egyének, családok, közösségek hiányát bemutató installáció, amely szerves folytatása a teljes tárlatot végigkövető családfának. Itt ér véget a kiállítótérben indított történet. A karzaton azok az installációk jelennek meg, amelyek az embermentők és ellenállók bemutatása mellet az emlékezés, sőt a meditáció helyét jelentik. Itt vizuális könyvtár segítségével tájékozódhatunk a történelem ezen sötét korszakában. A kiállítási tér kötöttsége miatt a tervekben mobil térelemek használatát képzelik el a tervezők: Orbán Csaba építész, Bihary Sarolta belsőépítész, Derencsér Mariann enteriőrtervező és Vasáros Zsolt építész. A teljes kiállítás megnyitása 2006 elején várható. Vajda Ildikó / ArtNet
