A kép az 1878-as párizsi világkiállítás magyar attrakciója lett volna, de az utolsó pillanatban a francia hatóságok levetették - túlságosan kiütközött rajta a néhány éve levert párizsi Kommünnel való rokonszenv. Zichy visszavonta a képet. Tudta jól, mit képes tenni a hatalom a másként gondolkodókkal, hiszen hosszú utat tett meg Párizsig.
A Nemzeti Galéria most megnyílt kiállításán a több mint 300 festmény, grafika, illusztráció, akvarell, könyv- és emléklap Zichy Mihály életművének gerincét mutatja be. Az anyag jelentős részét, közel 100 grafikát és festményt az Ermitázs gyűjteménye kölcsönzi erre az alkalomra. Oroszországban Zichy életművét kiválóan feldolgozták, képeit restaurálták, ez a kiállításmegnyitóra ide érkező két orosz művészettörténész asszonynak köszönhető. Nálunk a zalai Zichy-kastély állandó gyűjteményében a hagyaték nagyjából egyben, jó állapotban megmaradt a család gondozásában. De az oroszországi anyaggal kiegészítve most kivételes lehetőség adódott, hogy az életmű minden periódusa, a fontosabb művek együtt szerepelhessenek. A kiállítás nézőjében ott motoszkál a kérdés: vajon mit vesztettünk azzal, hogy ez az elképesztően tehetséges ifjút húszéves korában egy ígéretes álláslehetőség Oroszországba vitte?
Mentőcsónak, 1847
A zalai nemesi sarjból a bécsi Waldmüller tehetséges tanítványává lett Zichy 1847-ben érkezett Szentpétervárra, hogy a nagyherceg lányát rajzolni tanítsa. Ekkor már a kor biedermeier festészetének minden erényét főlényes tudással mutatta fel munkáiban, és átitatva a forradalmi eszmékkel, a nagy műre készült.
A történelem azonban másképpen alakult, Zichy a magyar forradalom cári leverése után otthagyta állását és retusőrnek állt egy fotóműteremben. 1849-ben még megfestette a közben meggyilkolt magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos portréját - de 1852-ben, már ismert pétervári portrérajzolóként, ismét udvari megrendelést kapott. Hét év múlva II. Sándor cár udvar festőjeként ikonszerűen merev kompozíciókon megfestette a koronázási szertartást, a cár esküvőjét, mozgalmas akvarelleken a vadászatokat, színházi estéket, életképeket rajzolt az orosz nagyváros figuráiról, karikatúrát a politikai ellenzékről. Pétervári művész lett, világmegváltó lázát biztonságos jövedelemre és családi örömökre cserélte, és igyekezett kikerülni a cári titkosrendőrség érdeklődési köréből. Közben egy francia műkritikus, Theophile Gautier felfedezte és világgá kürtölte, hogy él Pétervárott egy őstehetség, egy Goyához mérhető magyar festő.
Alekszandr Alekszandrovics nagyherceg és Marija Fjodorovna nagyhercegnő esküvője, 1867
Zichy 1873-ig bírta, ekkor Párizsba ment, ahol a Kommün vérbe fojtása után is sokkal szabadabb szellemi közegbe került, mint "odahaza". Gustave Doré, Dumas és Victor Hugo barátsága ismét megerősítette benne a romantikus lázadót. Az 1878-as párizsi világkiállítás, A rombolás Géniuszának diadala azonban óriási kudarcot hozott a várt elismerés helyett. A betiltás után még saját pénzén termet bérelt, ott mutatta be a közönségnek, de a kritika megbuktatta a képet, Zichy hazatért Zalába, majd Grúzia után megint Pétervárott találta magát, cári szolgálatban. A lélek forradalma még itt volt a legelviselhetőbb. Illusztrációkat kezdett rajzolni Arany balladáihoz, Madách Tragédiájához, Lermontov, Puskin, Milton, Petőfi költeményeihez. Ezeken a lapokon tűnik elő a legtisztábban Zichy belső karaktere: a többször is megrajzolt, megfestett Démon figuráját, Ádám teljességvágyát, Lucifer büszke tartását a belső szabadság telíti, a határok feszegetése. Szinte minden képen ott áll egy alak, aki lentről a szabad ég felé mutat.
