és első alkalommal tekintheti meg Serrano 1994-es budapesti tartózkodása során készült fotósorozata néhány darabját. A Budapest című sorozat ritka lehetőséget kínál arra, hogy az amerikai művészeten keresztül saját valóságunkkal szembesüljünk, mint ahogy arra is, hogy az amerikai művész alkotásait közvetlenül saját valóságunkkal összemérve ítélhessük meg. A kiállítás anyaga öt nagy tematikus csoportba rendeződik, melyek Andres Serrano művészi pályájának szakaszait is kijelölik. A nyolcvanas évek második felében készült a Testnedvek című sorozata, amelyben emberi testnedveket használt fel absztrakt festői hatások elérésére: a nagyméretű fotókon anyatej-, vizelet-, vér- és sperma-cseppek, foltok és tócsák rendeződnek színes képpé. Az ember testiségének és az esztétikumnak a közvetlen összekapcsolása jellemzi Serrano máig legismertebb munkáját, a Piss Christ (1987) című fényképet is. Ha nem tudnánk, hogy Serrano egy kis műanyag feszületet fényképezett le saját vizeletébe merítve, a megfeszített Krisztus fényárban úszó képét, akár a modern kegytárgyipar újabb giccs-termékének is tarthatnánk. A Piss Christ-on a misztikus megvilágosodás képi szimbolikája úgy ágyazódik az alantasnak vélt testi anyagba, hogy ezzel fény és sötétség, jó és rossz klasszikus ellentétpárjai találnak új, provokatív kifejezésükre. A katolikus neveltetésű, latin-amerikai szülőktől származó Serrano művészetének központi eleme az inkarnáció és a testi szenvedés iránt fogékonyság, de a nyolcvanas évek végi Amerikában a Piss Christ mégis mint blaszfémikus, a művészetnek nem nevezhető alkotás vált az ultrakonzervatív, jobboldali politikai és kulturális erők céltáblájává, és a művészet cenzúrázhatóságáról és állami támogatásáról folyó kongresszusi viták tárgyává. A test és a lélek különválaszthatósága és egymásrautaltsága, a test és spiritualitás kérdései fogalmazódnak meg Serrano tartályba zárt agyakat és szíveket ábrázoló fotóin. Az esztétizáló, technikailag tökéletes kivitel és a tárgy hátborzongató testisége között fennálló feszültség azonban nemcsak ezeken a nagyméretű fotóin, de Serrano szinte minden munkáján megfigyelhető. Politikai közismertségét Serrano az ezredvégi (bio)politika, a faji, nemi és vallási identitás kérdéseihez illetve az erőszak és a nyomor problémáihoz kapcsolódó munkáiban is kamatoztatta. A gyűlöletüket csuklyáik névtelenségébe burkoló Ku-Klux-Klan-tagokról, New York hajléktalanjairól, Amerika őslakos indiánjairól vagy a katolikus egyház tagjairól készített sorozataival a művész újra meg újra az amerikai politikai nyilvánosság vitáinak középpontjába került. A hullaházakban készült sorozatán és a fegyvereket a vágy tárgyaiként megjelenítő képein a fegyveres erőszak és betegség okozta szenvedés jelenik meg, elvetélt magzatokat ábrázoló képein pedig az élethez való jog morális dilemmáival, és az abortusz kérdésének átpolititizáltságával szembesülünk. A szexuális attitűdök, az erotikus vágyak sokféleségét és a testépítés megszállottjait megjelenítő munkái az emberi testnek a modern fogyasztói társadalomban betöltött központi szerepére irányíják a figyelmet. Serrano képei már a kezdetektől, az ellenük fellángoló felháborodással együtt a kulturális és politikai közbeszéd témáivá váltak. Azok a kérdések, melyeket szenvtelenül megkomponált és tökéletes technikával kivitelezett képeivel a nézőnek szegez itt, Magyarországon sem megkerülhetőek. A kiállítás kurátorai Bjorn I. Follevaag és Malin Barth. A kiállítás helyszíne: MEO-Kortárs Művészeti Gyűjtemény A kiállítás időpontja: 2002. február 9 - március 10.
