''Az elmúlt két évben képszerkeszt?ként gondoltam a képekre. Az Antiglamúr-sorozat erről az időszakról szól. Összemosódnak határok, csak a szög látszik a szénakazalban vagy egyszerűen megfogalmazhatatlan az a szöveg, amelyet a kép illusztrálna: itt nincs szükség igazodásra. A fotókon valaki mindig figyel. Egyes szereplői a háttérbe vonulnak, mások vállalják/vállalhatják a reflektorfényt. Ennek a kétféle felelősségnek a feszültsége mentén érdemes elindulni. A képek Ukrajnában, Belgiumban, Litvániában, Koszovóban és Magyarországon készültek" ? mondja Erdei Krisztina.
A művésznő nemzetközi érdeklődésre számot tartó fotóművészete 2010-ben a Paris Photo fődíjára jelöltek között is szerepelt. Pikáns humora és szellemes kultúra-analízise új színben tünteti fel mindennapi életkörülményeinket, élethelyzeteinket. Erdei Kriszta képei elgondolkodtatóak, betalálnak: a poén csendben ül, nem hivalkodik. Van csattanó, mégse könnyű lelőni. Kriszta néha elkap egy bizarr organikus együttállást, máskor maga teremti meg: a meglepetés sosem marad el. Kriszta képeinek története van, nem mindegy hol és mikor készült a fotó: a hely szelleme nyilvánul meg. Nem alábecsülendő, hogy mi van a centrum által perifériának nevezett világban. A kortárs életérzés ezeken a fotókon nem az ikonikus helyek nagyvilági sterilitásában nyilvánul meg, hanem az eldugott helyek talán abszurdnak tűnő lokális montázsában, a kis helyi diadalok megkoszorúzásában.
Elemez és szeret. Kritizál, de nem ítél. Észreveszi a globalizált szemmel abszurdnak t?n? lokális félrefordításokat, de nem nevet ki: láttat.
A művésznő nemzetközi érdeklődésre számot tartó fotóművészete 2010-ben a Paris Photo fődíjára jelöltek között is szerepelt. Pikáns humora és szellemes kultúra-analízise új színben tünteti fel mindennapi életkörülményeinket, élethelyzeteinket. Erdei Kriszta képei elgondolkodtatóak, betalálnak: a poén csendben ül, nem hivalkodik. Van csattanó, mégse könnyű lelőni. Kriszta néha elkap egy bizarr organikus együttállást, máskor maga teremti meg: a meglepetés sosem marad el. Kriszta képeinek története van, nem mindegy hol és mikor készült a fotó: a hely szelleme nyilvánul meg. Nem alábecsülendő, hogy mi van a centrum által perifériának nevezett világban. A kortárs életérzés ezeken a fotókon nem az ikonikus helyek nagyvilági sterilitásában nyilvánul meg, hanem az eldugott helyek talán abszurdnak tűnő lokális montázsában, a kis helyi diadalok megkoszorúzásában.
Elemez és szeret. Kritizál, de nem ítél. Észreveszi a globalizált szemmel abszurdnak t?n? lokális félrefordításokat, de nem nevet ki: láttat.
