Araki fotókiállítás

Képző

Araki képein az ősi japán szokások ötvöződnek a mindennapos emberi cselekvésekkel, megörökítve a korántsem szürke hétköznapok mozzanatait. Az 1940-ben, Tokyoban született művész az elmúlt 25 évben több száz albumot jelentett meg. Igazán híressé az 1971-ben feleségével, Yokoval kiadott ?Un Voyage sentimental? című albummal vált. Ez a fotósorozat a nászútjuk egyszerű pillanatait, intim szituációit, a napok múlását mutatja be. Araki mániákusan fotózta mindennapja apró részleteit, a képeken többnyire felesége életszerű cselekvéseit örökítette meg. Azonban 1990-ben, Yoko halálával véget ért az élet mozzanatainak ez a fajta szisztematikus bemutatása. Igazán emblematikussá azok a fotók váltak, amelyeket fiatal nőkről ? prostituáltakról illetve iskolás lányokról ? készített felöltözve vagy meztelenül. Annak ellenére, hogy a képek egy része olykor a pornográfia érzékeny határát súrolják, mégsem az erotika kiemeléséről szólnak, hanem sokkal inkább az igazság esztétikus bemutatásáról. Nobuyoshi Araki annak ellenére lett részben naturalista képeivel világszerte ismert és elismert fotóművész, hogy hazájában az erotikus töltetű műveket ? legyen az film, magazin vagy fénykép ? erős cenzúrának vetik alá mind a mai napig. Munkáiban gyakran visszaköszön a szex témája, csakúgy, mint az egyéb mindennapos cselekvések, mint például az evés is, így alkotva tökéletes szinkront az élettel, amit igazán élnek az emberek. Araki munkáinak egy része Ázsia különböző országaiban készültek, de a művész leginkább Tokyoban dolgozik, itt is elsősorban azokban a városrészekben, amelyekben ismerősnek érzi magát (például Shinjuku és környéke). Az ?A?s lovers?, ?Yugawara?, ?Araki Flowers? és ?Bandage? sorozatokból közel 100 nagyméretű fotó látható november 20.-ig. Helyszín: 1047 Budapest, József Attila u. 4-6.