ARC- képek az APA!-ban

Képző

Az Ateliers Pro Arts Művészeti Központban folyamatosan zajlanak az események. Hol étterem -kávézó nyílik, hol grafikai boltot avatnak, és természetesen pergő tempóban váltják egymást az érdekesebbnél érdekesebb kiállítások. Újabban a Rezonanciák, amelynek utolsó előtti kiállítója felnagyított arc-részleteivel hívja fel magára a figyelmet.
Kovács Lola azon kortárs művészek egyike, akire a kísérletező hajlam a jellemző, a hagyományos értelemben vett festőiség keretein belüli újítási gyakorlatok. Angol szakos egyetemi diplomája után a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán kísérli meg elsajátítani a művészet minden fortélyát.
Kovács Lola stílusa meghökkentő, a világot egyéni látásmóddal láttatja, számára mindennél fontosabb a festői megfogalmazhatóság, amelybe vetett hite eddigi munkásságát meghatározta.
Művészetében a tartalmi sokszínűségre törekszik, ám valamennyi kísérlete az emberi civilizáció életképességét kérdőjelezi meg, illetve egyfajta választ keres. Finoman kidolgozott képei nem mindig adnak választ kételyeinkre, viszont feltétlenül elgondolkodtatnak és új dimenziókat nyitnak meg előttünk.
Horror Temporis című kiállítása az első önálló tárlata a Fészek Klubban, Üdvözlet a vendégeknek címmel a Budapesti Fészek Galériában folytatja a sort. Számos csoportos kiállítással büszkélkedhet: Garázs címmel például a Várfok Galériában láthatták munkáit, a Lengyel Intézetben a Fekete Pénz című kiállításon lehetett jelen, ezenkívül Németországban, Romániában, Csehországban is feltűnt.
Festőiségére az expresszív-szimbolikus hatás nyomja rá bélyegét, a valóság részei szimbólumként jelennek meg: az elmúlás képei, maszkok, halálvízió, vagy elfújható "kártyavár" formájában.
Legújabb alkotásai életnagyságnál többszörösére felnagyított arc-részletek, szemek. A méret kihangsúlyozása egyben a kérdést is felnagyítja, kit takar az arc?
Az Ateliers Pro Arts Művészeti Központban folyamatosan zajlanak az események. Hol étterem -kávézó nyílik, hol grafikai boltot avatnak, és természetesen pergő tempóban váltják egymást az érdekesebbnél érdekesebb kiállítások. Újabban a Rezonanciák, amelynek utolsó előtti kiállítója felnagyított arc-részleteivel hívja fel magára a figyelmet.

Kapcsolódó link:
Ateliers Pro Arts