 |
Gyulai Líviusz litográfiája ? Degas, Delacroix vagy Mucha fontos nyomatainak technikájával ? tengerparti látkép, néhány emberrel, házzal, alaposan, az utolsó homokszemig kidolgozva, mintha a Szépművészeti Múzeumban lennénk. Aztán közel hajolunk, és kiderül, hogy az egyik nőnek szakálla van, a földből meg egy fej nő ki ? na meg ott van az abszurd cím is: Nagymamák tengerpartja.
Emblematikus darabja lehetne ez a mű a KOKSZ újabb, ezúttal sokáig (november 15-ig) megtekinthető kiállításának, mert olyan, mint maga a szatíra ? a ?magasművészet? és az egypoénos napisajtó-karikatúrák közötti terepet megcélzó műhely tagjainak legfőbb műfaja. Egyesíti a minden téren (technikában, kivitelezésben, kidolgozottságban) jellemző komolyságot és a ?komolytalanságot?, vagy jobb szóval a humort, legyen az akár egyszerűen vicces, vagy a maga oda nem illőségében megmosolyogtató (mint Szalay Pál művei, az egyik legismertebb archaikus formát, a lovas szobrot egy hangsúlyosan mai motívummal, az öltönyös, aktatáskás, néha mobiltelefonáló üzletemberrel ötvöző szoborsorozat).
 |
A KOKSZ tagjainak munkái többségükben tehát meglehetősen távol esnek attól, amit a köznyelv karikatúrának hív ? igaz, néha megidézik azt is. A legendás rajzoló, Kaján Tibor a szó egyik elterjedt jelentését értelmezi újra: míg a vásárokban a modellt ülő emberek jellegzetes arcvonásait emelik ki, addig ő Chaplin-képén nem testileg, hanem máshogy, talán ?szellemileg? rá jellemző tulajdonságokat jelenít meg ? az arc helyén egy távolodó, vidámnak tűnő, keménykalapos figura látható, az ?arc? kontúrjait pedig a világtérkép adja. A másik, a sajtóban elterjedt karikatúra-jelentéshez Jelenszky László munkái állnak a legközelebb: képileg kevésbé esztétikus, durvaságukban emlékezetes rajzai ugyanúgy poénokra épülnek, mint a politikai híreket kiegészítő rajzok, de a vicc helyett nála általában valamiféle társadalomkritikus téma áll (mint az utcasarki ?love machine?, a fejsimogató gép vagy a lekókadt sugarú, Eladó feliratú Nap a Minden eladó című rajzon).
Na nem, mintha a direkt poén, a nevettetésen kívül más célt nem szolgáló rajzok ellentétesek lennének bármiféle ?ars caricaturával?: épp a nagy Kaján ereszt el pár ilyet egy ?Országos levéltár tulajdona?-pecsétes falevéllel vagy a piaci kofánál (ország)almák közt válogató királlyal. (Kaján sokszínűségére jellemző, hogy emellett övé a kiállítás legerősebb darabja is: A holokauszt emlékére című festményén Mózes mellkasára durva anyagból kivágott sárga csillag van varrva.) Éppígy jelen van a másik véglet is, a pesszimizmus ? igaz, a Műhely azon tagja, akire ez a leginkább jellemző, Tettamanti Béla közelgő saját kiállítása miatt csak egy rajzával van jelen.
 |
De itt van a pár hete, nyolcvanadik születésnapja alkalmából is kiállítással köszöntött Sajdik Ferenc is, a szatíra másik nagymestere (ebben a kompániában méltó társak mellett), Budapesti anzixával, a Szajna partján vagy más turisztikai helyszíneken árult turistacsalogató kis városképek giccsességtől és olcsóságtól megfosztott másaival, ezekkel a könnyed hangvételű, mégis minden részletében tökéletes képekkel, ahol a két vonással felrajzolt ?statiszták? arca is mind-mind nemhogy különböző, de százféle hangulatot is sugároznak, és ahol (itt jön megint a szatíra maga) ott van egy-egy jó poén a képkeretre írva (mint hogy a Köröndöt rajzolva útban volt egy vastag fa, két autó, egy kutya és pláne egy háttal álló szobor), vagy ahol a szép képbe maga a rajzoló ?firkál? bele, hogy kis nyíllal irányítsa a tekintetet a budai látkép fontosabb épületére, az Óra-villára.
Az pedig, hogy szükség van-e az egyes karikatúrák, szatírák jelentésének felfejtésére, vagyis van-e egyáltalán rejtett vagy explicit mondanivalójuk, képenként változik (és ahogy Halász Géza egy itt nem látható, de tavaly rangos nemzetközi díjat nyert képe kapcsán elmondta: hogy a befogadó belelát-e a képbe ilyesmit, és ha igen, ugyanazt látja-e, amit az alkotó gondolt, na meg hogy a rajzoló egyáltalán gondolt-e ilyesmire, megint csak más, korántsem egyértelmű kérdés). Akad olyan munka, ami így is, úgy is élvezhető (mint Halász Géza az idei ARC-plakátkiállításon is látható Marsa a bolygót felfedező Hét Vezérrel), akad, aminek szimbólumai meglehetősen egyértelműek (Surányi J. András 80-as évekbeli szamizdat rajzán például két gumibotos patkány táncol a Rotten Roll 84 felirat alatt), és akad, ami legfeljebb elgondolkodtat, de megoldást a legkevésbé sem ígér (mint Bojcsuk Iván Nemo kapitány szódavízben című munkája, amely szódásszifonba zárt búvárt ábrázol, vagy az Új cipő?, egy két csizmába bújtatott elefánttal).
 |
A Kempinski galériájában ingyenesen megtekinthető kiállítás a maga elképesztő sokszínűségével ? a megrázó sárga csillagos Mózestől a jó röhögést biztosító karikatúrákig, Makina vonalrajzaitól Halász Géza számítógépes montázsain át Sajdik akvarell-hatású, gyönyörűen kidolgozott alkotásaiig vagy Gyulai Líviusz litográfiáiig, Szalay Pál faszobraitól Surányi J. András aprócska fekete-fehér céduláiig ?: kihagyhatatlan mindazoknak, akik kíváncsiak, milyen a magyar képzőművészet legméltatlanabbul mellőzött műfaja. Meg a többieknek is.
