Átadták a Barcsay-díjakat

Ünnepélyes keretek között idén is átadták a Barcsay Jenő Alapítvány által létrehozott művészeti díjakat a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.
Az alapítvány működésének elsődleges céljául tűzte ki, hogy erkölcsi és anyagi támogatást nyújtson azoknak a magas színvonalú alkotói tevékenységet folytató pályakezdő festőknek, akiknek munkássága továbbviszi Barcsay Jenő szellemi örökségének értékeit.


Az egyetem épülete

A két kuratóriumi bizottság 1990 óta ítéli meg egyrészt azon egyetemi hallgatóknak a díjat, akik az előző évben anatómiai és térábrázolás tantárgyakban kimagasló szakmai teljesítményt nyújtottak és elmélyültek Barcsay Jenő szellemi hagyatékában.
A fiatal, pályakezdő alkotóművészek közül a szakmai tevékenységével egyrészt kitűnő, másrészt munkáiban Barcsay Jenő szellemiségét, művészetét továbbőrző alkotó esélyes az elismerésre.

Ezúttal Kiss Miklós, Szigeti Gábor Csongor képgrafikus hallgatók, Dorogi János, Duronelly Balázs és Raatzsch Jenő szobrász, Dunai Edit, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Megyeri-Horváth Gábor festő hallgatók, valamint a tavaly végzett Vilim Katalin vehették át a pénzjutalommal járó díjat, illetve a Borsos Miklós által készített Barcsay- emlékérmet.

Barcsay Jenő művészete a magyar konstruktivizmus egyik önálló ága lett, amely szorosan kapcsolódott a jelenhez, világnézeti, szociológiai, politikai problémákhoz.
1900 január 14-én született egy erdélyi faluban. Noha zenésznek készült, közben akvarelleket készített és gipszmunkákat másolt.
1919-ben került Magyarországra, a főiskolán Vaszary, majd Rudnai növendéke volt.


Anatómiai tanulmány - 1951. ceruza 29x21.5 cm		Női fej - 1958. olaj, vászon 35x40 cm

Eleinte az alföldi táj szépsége ragadta meg, több évet töltött a Hódmezővásárhely melletti Mártélyon. Párizsi évei után az érzelmi tartalom helyett a forma kötötte le figyelmét.
Erősen hatott rá Paizs-Gobel barátsága, aki Szentendre szellemiségének felismerésére vezette rá.
Munkáinak egy részére ekkor a széntechnika a jellemző, későbbi korszakában azonban már az olajfestmények a meghatározóak. Festői technikájára a nagyon visszafogott olajtempera a jellemző, amelyet fekete krétával kombinált. Tájfestészetét az 1938-as évek után már az utcaképek, később a csendéletek váltották fel.