Átalakítás miatt bezárt a szegedi múzeum

Képző

(MTI) - Horváth Ferenc elmondta: a beruházásnak köszönhetően igazi látogatóbarát közintézmény jöhet létre, amely növeli Szeged és a Dél-alföldi régió turisztikai vonzerejét is. Az elnyert pályázat révén közel 224 millió forintot költhetnek a múzeum fejlesztésére.
A támogatásként megítélt összeg 83 százalékát az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja állja, 17 százalékot a költségvetés biztosít; a kötelezően előírt saját forrás 9 millió 300 ezer forint, amelyet részben a fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat, részben a Belügyminisztérium vállalt - közölte.
Az átalakítás célja, hogy növelni lehessen a látogatottságot és ezzel párhuzamosan a látogatói elégedettséget; a beruházás keretében múzeumi boltot, büfét, új ruhatárat, mosdókat és parkolóhelyeket alakítanak ki. Javítanak a festmények megvilágításán és biztosítják a megfelelő klimatikus viszonyokat; az állandó kiállításoknál érintőképernyős terminálokat helyeznek el többnyelvű tájékoztatással. A pályázat része az épület akadálymentesítése, illetve a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségének megteremtése.
A múzeum többi kiállítóhelye: a várépület, a Kass Galéria, a Varga Mátyás kiállítóház, valamint a Fekete ház változatlanul nyitva áll az érdeklődők előtt. A főépületben már az új állandó néprajzi kiállítást készítik elő és az elkövetkező hónapokban rendszerezik a Bálint Sándor-hagyaték vallásos nyomtatványait - mondta Horváth Ferenc.
Hozzátette: az eddig a főépületben megtartott múzeumpedagógiai foglalkozások új helyszíne a Dóm közelében található Fekete ház lesz. A kiállítás-szervezésért felelős munkatársak a jövő évre tervezett, nagyszabású szecessziótörténeti és Rippl-Rónai-tárlat előmunkálatait végzik. A természettudományos muzeológusok ebben az időszakban vándorkiállításokat szerveznek; a szegedi múzeumnak Kunszentmártonban és Tiszaföldváron is látható lesz egy-egy tárlata.
Az elkövetkező fél év az erőgyűjtés időszaka lesz a közintézmény életében és reményeik szerint a jövő év tavaszára a nagyközönség egy munkájában és küllemében megújult múzeummal találkozhat - fogalmazott az intézmény vezetője.