Átértelmezik Halas Istvánt
A fiatal művészhallgatók (B. Nagy Anikó, Boros Lőrinc, Kovács Claudia, Opra Szabó Zsófia) közreműködésével készült installációt Halas István Bujkáló, rejtett önarckép című, 1987-ben készült fotográfiája inspirálta. A felvételen Halas Szép utcai műtermének kazalnyi tárggyal és életnyomok szövevényével borított szeglete és a fotós tenyérnyi falitükörbe rejtett szembenéző önarcképe látható.
A Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán álló Horváth-ház nevezetes épület még Pollack Mihály korai korszakából. Itt működött a Landerer és Heckenast nyomda, itt kosztolt és udvarolt Vörösmarty Mihály, itt rendeztette be Batthyány a miniszterelnöki hivatal és a Nemzetőrségi Haditanács irodáját 1848 áprilisában. A Szép utcai kapubejárat boltíves felső szintjébe falazva itt volt nagyjából 60 négyzetméternyi műterme Halas Istvánnak 1970-től 1989-ig.
A fotók alapján ítélve különös tér lehetett: némelykor verőfényes padlás, máskor nyomott szuterén, zegzugos útvesztő, komor hodály, amely idővel a hatvanas évek végétől kezdődő alternatív csoportosulások egyik művészeti helyszíne lett. A Halas műterem a hetvenes, nyolcvanas évek Budapestjének alternatív művészeti topográfiájában jelentős pont volt, az itt megfordult emberek névsora valószínűleg kiadja a korszakról szóló kötet névmutatóját. Jelentős részben ők Halas fotográfiájának modelljei is.
A Bujkáló, rejtett önarckép című felvételen a műterembelső nem egyszerűen a tárgyalkotás tere, hanem egy adott történelmi pillanatra adott válaszok halmaza. A felületek, tárgyak gyűrött intenzitása és a tükörből szemező 33 éves művész a szubkulturális miliő és a benne élő személyiség portréja.
A közelmúlt életérzésének mai asszociatíváit keresve a képet - szabad felhasználásra - pályakezdő művészek kezére adták. A látvány elemekre bontása és vizsgálata nyomán alkotott installáció az ő nézőpontjukból fogalmazza meg az említett időszak történetét.
A Kiscelli Múzeum reprezentatív barokk tere és a látszólag kuszán arranzsált műteremtér egymásba kapcsolása, valamint az összejátszott idősíkok révén az 1989 előtti alternatív művészeti szcénát a jelenben fogant, többszörösen reflexív nézőpontból értelmezik.