Átvette a Herder-díjat Bécsben Klimó Károly festőművész

Képző

(MTI) - Átvette a Herder-díjat pénteken a bécsi egyetemen Klimó Károly festőművész, akit a hamburgi Alfred Toepfer alapítvány tüntetett ki a független kuratórium döntése alapján.

Az osztrák főváros egyetemének dísztermében tartott díjátadó ünnepségen a művész az MTI-nek elmondta, hogy "természetesen roppant büszkén, de bizonyos fokig szerényen is" fogadta a kitüntetésről szóló döntést. Emlékeztetett arra, az eddigi magyar kitüntetettek névsora olyannyira imponáló, hogy erre a díjra csak büszke lehet az ember. Annak a reményének adott hangot, hogy bécsi tárlata is meg fog felelni a várakozásoknak. Kiemelte, bízik abban, hogy egyrészt kitüntetettként is marad az, aki volt, másrészt ez a díj is segíteni fog abban, hogy akár a személyén, akár a tanítványain keresztül, de erősödni tudnak a kapcsolatok Magyarország, Ausztria és Németország között.

A díjazottak a szokásoknak megfelelően egy-egy ösztöndíjast is kiválaszthatnak, aki egy évig Bécs egyik felsőoktatási intézményében tanulhat. Klimó elmondta, hogy Krasznahorkai Katalin fiatal művészettörténészt választotta ösztöndíjasnak, aki már néhány írásával és az eddigi tevékenységével bebizonyította, hogy nagyon érdemes erre az ösztöndíjra.

A díjat, amellyel 15 ezer euró is jár, Alfred Toepfer hamburgi üzletember alapította. Az alapítvány kuratóriuma 1963 óta ítéli oda a díjat a kelet- és délkelet-európai országokkal kialakított kulturális kapcsolatok erősítése jegyében. Magyarországról a kulturális és tudományos élet számtalan képviselője kapta meg a kitüntetést, közöttük Kodály Zoltán zeneszerző, Varga Imre szobrászművész, Kurtág György zeneszerző, Kertész Imre és Esterházy Péter író. Tavaly Pócs Éva néprajztudós volt a Herder-díj magyar kitüntetettje.

Idén Klimó Károlyon kívül Eimuntas Nekrosius litván színházi rendező, Hanna Krall lengyel írónő, Jirí Kuthan cseh művészettörténész, Primoz Kuret szlovén zenetudós, Kresimir Nemec horvát irodalomtudós, valamint Andrei Marga román filozófus kapott Herder-díjat, amelyet minden évben a bécsi egyetemen adnak át.