Egyelőre öt AV, vagyis audiovizuális mű látható-hallható az egy évnyi munka eredményeiből. Egy nagyszabású kísérlet állomásai, amelynek a végén a vizuális művészetből sok érzékszervvel egyszerre befogadható és élvezhető, komplex hatású élmény lesz. A média határterületein járunk, szoftverek és szimulátorok, egymáshoz kapcsolt érzékelési területek között. Nevezzük nevén a gyereket: ez a tangó, mondta Szirtes János médiaművész a megnyitón.
A Pontonban bemutatott öt mű még szelíd, játékos, szinte didaktikus módon próbálja áthangolni a nézőt a vizualitás hangsúlyáról a taktilis, audiális és mozgással megközelíthető művek irányába. A kísérlet alanya valójában maga a néző: a művek arra kérdeznek rá, hogy vajon hajlandó-e a látásán kívül a többi érzékelési lehetőségét is mozgósítani egy kiállítóterem közegében.
Az áttétel művenként más módon működik. Bodóczky Antal munkájában például szemmel látható, füllel hallható a kapcsolat a néző (ha még használhatjuk ezt a kifejezést) a vízbe nyúló keze és a forrást mutató videó hangerőssége között: a vízzel teli tálban egy fehér pingponglabdához hasonló ballon jelzi, ha a kéz tömege miatt a víz szintje megemelkedik. A tál mellett, a labdához rögzítve ott fekszik a távirányító, ami szabályozza a hangerőt. Bodóczky ezzel a nyilvánvaló, meglehetősen darabos láttatással felkínálja, leleplezi a mű titkát, de így éppen azt hangsúlyozza, hogy nem a mechanizmus a kulcs, hanem a kapcsolat. Nem a titok, hanem az átvitel, az összeköttetés kézmozdulat és hanghatás között. A minden mindennel összefügg ősi, misztikus tétele ilyen nyílt egyértelműség mellett is alapelv: a csodát nem a technika hordozza, hanem az ember befogadói élménye.
Ebből a szempontból a kiállítás szellemi kulcsa éppen Bodóczky installációjában van. A többi alkotó elegánsabb eszközöket választott, az élménybe belesimuló szoftvermegoldást. Bajkó Péter, Cziner Máté és Kiss Benedek Kristóf ?élő festménye? izgalmas játék a mozdulat és a falfestés egymásra reagáló kettősével. Karcis Gábor és Székács Dániel ?Light by night? műve megvalósítja a ?nézővel? együtt mozgó utcakép vízióját, Nagy Ágoston és Samu Bence pörgethető mandala-kereke pedig az ujjak érintéséből varázsol zenét. Kicsit elmaradt a többi műtől Bereznai Tamás interaktív videója a galambok és az emberek egymásra reagáló teréről, a játékba vitt költőiség nem szervesül eléggé a mű karakterével.
Ezek a munkák valóban interaktív módon jönnek létre, amiben a befogadó és az alkotás egymást feltételezi. A kiállítás legnagyobb tanulsága ezáltal egy komoly nyelvújítási feladvány lett: kereshetünk más kifejezést a néző helyett.
